Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Lopott műkincsek az aukción

2014. április 4. 09:54 MTI

Visszavont árverési katalógusából egy-egy ókori műkincset a Christie's, illetve a Bonham's aukciósház, mert felmerült a gyanú, hogy a Krisztus előtti 3. századból származó korsó és a Krisztus előtti 2-1. századból fennmaradt agyagedény illegálisan hagyta el Olaszországot.

<

A két patinás ház az után hozta meg döntését, hogy szakvélemény kimondta, a műkincseket olasz csempészek adták el. A Christie's és a Bonham's közölte, dolgoznak azon, hogy felderítsék a tárgyak származását - jelentette a BBC hírportálja, amely szerint a korsót és az agyagedényt a Cambridge-i Egyetem régészeti tanszékének munkatársa, Christos Tsirogiannis vizsgálta.

A szakember azt mondta, hogy a boroskancsó egyezik azzal, amely szerepel a 2004-ben antikvitások illegális nemzetközi kereskedelmének vádjában bűnösnek talált Giacomo Medici által eladott tárgyak között. A Christie's 4000-6000 fontra (1,4-2,2 millió forint) becsülte a korsó értékét. A kancsó 1988-ban szerepelt a Sotheby's egy aukcióján, tavaly pedig a Christie's is értékesítette.

A díszes agyagedényt vélhetően a 2011-ben elítélt Gianfranco Becchina adta el. A műkincset 3000-5000 ezer fontra tartotta a Bonham's. Az aukciósház az 1980-as évek végéig és New Yorkig, az Ariadne Galériáig tudta visszavezetni az edény származását. A két aukciósháznak nincs hozzáférése azokhoz az állományokhoz, amelyekben a Cambridge-i Egyetem munkatársa kutakodott. Mindkét intézmény hangsúlyozta, hogy rendkívül komolyan veszik az illegális műkincs-kereskedelem elleni harcot.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Lopott műkincsek az aukción

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra