Alkonyati égbolt segítette a viking hajósokat?
2014. április 3. 10:16 Horváth Gábor, Farkas Alexandra, Száz Dénes, Bernáth Balázs
A vikingek hajóútjaikon egy olyan speciális napiránytű segítségével navigálhattak, mely napnyugta után is mutatta az utat a nyílt óceánon átkelő hajósoknak - írják tanulmányukban az ELTE Biológiai Fizika Tanszék kutatói.
Keveset tudunk a navigációs módszerekről
Az észak-atlanti térséget a IX-XIII. században a vikingek uralták. Őshazájuk a Skandináv-félsziget területén lehetett, így a tenger közelsége révén kiváló hajóépítőkké és tengerészekké váltak. Felfedezőútjaik során átszelték az Atlanti-óceánt, állandó településeket hoztak létre Izlandon és Grönlandon, kereskedelmi kapcsolatokat építettek ki Bizánccal, régészeti bizonyítékok tanúsága szerint még az észak-amerikai kontinens partvidékére is eljutottak.
A közel 300 évig virágzó grönlandi telepek, bár bővében voltak Európában egyedülálló természeti kincseknek, így értékes szőrméknek és az elefántcsontot kiváltó rozmáragyarnak, szinte minden alapvető szükségleti cikkből behozatalra szorultak. Túlélésük záloga mindvégig a kontinenssel folytatott rendszeres kereskedelem volt. Az ELTE Biológiai Fizika Tanszékén működő Környezetoptika Laboratóriumban már korábban is ismert leletek tanulmányozása nyomán arra a következtetésre jutottunk, hogy hajóútjaikon egy olyan speciális napiránytű segítségével navigálhattak, mely napnyugta után is mutatta az utat a nyílt óceánon átkelő hajósoknak. Eredményeinket a Proceedings of the Royal Society A című folyóiratban tettük közzé.
A számos fennmaradt hajóroncsnak köszönhetően a vikingek hajóépítő technikáiról viszonylag sokat tudnak a régészek, a hosszú hajóutakat lehetővé tévő navigációs módszereik azonban alig ismertek. A mágneses iránytű a vikingek korában Európában még ismeretlen volt. A partok mentén hajózó tengerészek a jellegzetes fákat vagy különleges formájú hegyeket figyelhették, emellett követhették az általuk jól ismert bálnák és tengeri madarak vonulási útvonalait is. Egyes kutatók szerint a tengerfelszín felett megjelenő délibábok is segíthették, bár néha félre is vezethették a viking hajósokat, mivel ezek a jelenségek olykor láthatóvá tehetik a horizonton túli objektumokat is. Egy korabeli feljegyzés szerint Vörös Erik is egy délibáb révén láthatta meg Izland közeléből a grönlandi partvonalat.
A nyílt-tengeri látóhatáron azonban nincsenek viszonyítási pontok, és a sarkvidéki nyár hosszú nappalai idején a csillagok sem segíthették a hajósokat. Egy sok kutató által elfogadott elmélet szerint a vikingek a nyílt-tengeren napiránytűt használtak. Ez az eszköz egy fordított napóra, melyen nem az árnyék csúcsának haladását lehet követni az előre megrajzolt árnyékvonalon, hanem az árnyékvonalat az árnyékcsúccsal fedésbe hozva az égtájakat lehet kijelölni. A legismertebb lelet, mely a rajta látható többszörösen bevésett jelek alapján egykor egy napiránytű része lehetett, egy a grönlandi Uunartoq-fjord mellett 1948-ban előkerült X. századi fatárcsatöredék.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
