Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kétezer éves kőkoporsókat foglalt le az izraeli rendőrség

2014. április 1. 11:02 MTI

Bemutatták hétfőn Jeruzsálemben azt a 11 darab kétezer évesre becsült, egyedülálló kőkoporsót, amelyet az izraeli rendőrség a múlt héten foglalt le régiségcsempészektől. Az Izrael területén élő zsidók a második jeruzsálemi szentély idején szeretteik holttestét egy évig barlangokban helyezték el, majd a családok összegyűjtötték és apró kőkoporsóban őrizték a csontokat.

<

Ilyen másodlagos temetkezésnél használt kőkoporsók nyomára bukkant a rendőrség egyik őrjárata, amikor péntek éjjel négy ember gyanús mozgását észlelték két gépjármű körül egy Jeruzsálem határánál lévő útelzárásnál - közölte a Maariv című napilap internetes honlapja hétfőn.

A rajtaütésnél kiderült, hogy arab műkincs- és régiségcsempészek éppen izraeli műkereskedőknek próbálták eladni és azok autóiba átpakolni az antikvitásokat. A tetten ért tolvajokat őrizetbe vették. Az izraeli törvények szerint az ország területén talált leletek állami tulajdonnak számítanak.

A régészeti hatóság műkincsek rablásának megelőzésével foglalkozó egysége szerint egyedülálló tárgyakról van szó, amelyeket a közelmúltban lophattak el a város közvetlen környékén lévő ősi temetkezési barlangból. A koporsók egy része az elhunytak csontjait és kerámiatárgyakat is tartalmazott.

Az efféle temetkezés az i. e. 2. századtól az i. sz. 1. századig volt jellemző ezen a vidéken. A lefoglalt kőkoporsókat tipikus korabeli zsidó motívumokkal, nevekkel és szimbólumokkal ékesítették. A kor zsidó képzőművészetét nagyrészt a temetkezéskor használt kődobozok díszítéséből ismerik a szakértők.

A kőbe héber és görög nyelvű szöveget véstek, többek között a halottak nevét. A régészeti hatóság egyik vezetője, Éjtán Klein szerint noha már mintegy ezer hasonló kőkoporsót találtak, a most lefoglalt kincsek azért különlegesek, mert a feliratok alapján megismerhetővé válnak a korabeli emberek és betekintést nyerhetnek a korabeli művészet világába is. Vannak olyan dobozok is, amelyek oldalán festékmaradványok vannak, ezek díszítésük alapján az ókori Jeruzsálem gazdagabb embereinek maradványait rejthették.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kétezer éves kőkoporsókat foglalt le az izraeli rendőrség

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra