1992. január 31-én, máig tisztázatlan körülmények között veszítette életét Rákoscsaba és Pécel között a vonaton Sárközi István labdarúgó. Életútját az 1983-as totóbotrány törte ketté. Az eljárás során vesztegetésért börtönbüntetésre ítélték, a futballtól eltiltották. Az 1968-ban Mexikóvárosban győztes olimpiai futballválogatott tagja a börtönben még tele volt tervekkel. Az őt interjúvoló újságírónak azt nyilatkozta: ha szabadul, zöldséges boltot nyit, és ha a totóbotrány elfelejtődik, edzősködni fog. Nem így történt. A totóbotrány miatti börtönbüntetés szégyenétől nem tudott megszabadulni, sosem állt talpra. A kiváló labdarúgó 45 évesen hunyt el. Cikkünkben levéltári és sajtóforrások alapján a 30. és a 25. évforduló kapcsán két, a szocialista időszakban nagy port felvert esetet ismertetünk részletesen: az 1983-as totó- és az 1988-as bundabotrányt.

A sportélet tisztasága örök témának számít mind a sportrajongók, mind a sportolók között. Az alaptézis: a tiszta győzelem az igazi, az eladott mérkőzés morálisan vállalhatatlan. A bundázás etikai és jogi szempontból büntetendő, ugyanakkor nem mindig könnyű kimaradni belőle. Amikor a futballvilágot átszövik a kisebb-nagyobb vesztegetések – olykor vesztegetés se kell, ha egy bizonyos eredmény mindkét csapatnak jó –, kigolyózhatják azt, aki ki akar maradni belőle. Ez különösen fiatalabb játékos esetén jár hátránnyal, hiszen azt kockáztatja, hogy a közösség nem fogadja be, a pályán nem adnak neki labdát, és ez későbbi karrierjére negatívan hat. A bunda létezése tény. E cikk egyik szerzője például fültanúja volt az uszodában olyan beszélgetésnek, ahol két egykori válogatott futballista azt ecsetelte, hogy azt hitték, izgalmas meccset látnak, holott az eredmény előre le volt zsírozva.

A bundaügyeknek alapvetően két típusa van: az egyik a sportfogadásra épül, ilyen volt az 1983-ban napvilágra került totóbotrány is. Ilyenkor egy csapat futballistái is fogadhatnak saját vereségükre és ha a mérkőzést tényleg elveszítik, már fel is vehetik a fogadóirodában a nyeremény összegét. A másik, amikor a csapat győzelmét akarják tiltott eszközökkel elérni: a játékvezetőt befolyásolni a részrehajló bíráskodásra vagy az ellenfél játékosait arra, hogy ne teljes erőbedobással játsszanak.
Bundabotrányok – ahogyan azt Szegedi Péter kiváló sporttörténeti kutatásaiból tudjuk – már a 20. század első felében is kirobbantak. 1905-ben, például a Postás bajnoki címét vonta vissza az MLSZ, mivel a „Fővárosi TC két játékosát állás ígéretével lazsálásra bírták” – írja a már említett sporttörténész. 1913-ban pedig Óbudán a TVE vezetője vesztegette meg a MAC elleni találkozó játékvezetőjét. Amikor az esetre fény derült, az óbudaiakat kizárták az első osztályból. Azonban ezeknél az eseteknél sokkal súlyosabb volt az 1924/25-ös botránysorozat, amelyben a másodosztályú csapatok kétharmada volt érintve és az MLSZ négy játékvezetőt örökre eltiltott.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2014. tavasz számában olvasható.