Színvakok voltak az ókori görögök?

2014. február 25. 14:40

Az ókori civilizációk népei teljesen máshogy nézték a színek skáláját, mint a mai, modern ember. Az ősi Mediterráneum egyik legismertebb zavarba ejtő színleírását az Illiászból és az Odüsszeiából ismerhetjük, ahol a "borsötét tenger" kifejezés található - ezt egy 21. századbeli ember úgy értelmezné, hogy a tenger bordó színt öltött.

Az egyik legelső kutató, aki azt állította, hogy az ókoriak fejletlen színértelmezési képességekkel rendelkeztek, az egyik leghíresebb 19. századi brit miniszterelnök volt. William Gladstone ugyanis klasszika-filológiával is foglalkozott, s szabadidejében a korai görög irodalom színhasználatait tanulmányozta.

Mark Bradley, a Nottinghami Egyetem ókortörténettel foglalkozó kutatója szerint Gladstone nagyon helyesen figyelte meg, hogy az antikvitásban a szín másként "hatott", mint a modern korban, ezért is volt nehéz a mai nyelvekre átültetni Homérosz műveit. A miniszterelnök feljegyzéseiben megemlítette, hogy az i. e. 8. században alkotó görög költő kevés színárnyalatot használt, a domináns a fekete és a fehér volt, valamint hogy ugyanazon színeket használta különböző színű tárgyak leírására.

"Úgy vélte, Homérosz kifinomult karaktereivel, számtalan irodalmi műfajban való jártasságával a nyugati irodalom megteremtője volt, azonban a színekkel kapcsolatos szókincsét tekintve egy mai hároméves csecsemő szintjén állt" - isnertette a brit kutató Gladstone álláspontját. Ez teremtette meg annak az elképzelésnek az alapját, hogy az ókori görögök tulajdonképpen színvakok voltak. 

Bradley szerint az egyik probléma azzal, ahogy Gladstone, valamint a többi tudós megpróbálta feltérképezni az ókori görögök színhasználati jellegzetességeit, a színek meghatározásának fogalma. Bradley szerint a görögök magát a színt tulajdonképpen egy tárgy külső "héjaként" értelmezték. Például egy fatáblára nem azt mondták, hogy barna színű, hanem hogy faszínű, az üveg számukra üvegszínű volt, a haj pedig hajszínű. Tehát az ókoriak számára a színek gyakorlatilag tapinthatóak voltak.

Homérosz "borsötét tengere" az antikvitás legismertebb színproblémája, egyesek szerint a naplemente színeiben pompázó tengert jelenti, tehát egyfajta tüzes vörös színt jelöl, míg mások szerint az ún. kék borra utalhat, amely - ha létezett - megmagyarázhatja a metaforát. Bradley szerint ugyanakkor egy tragédiát jelölt, amely során katonák vesztek a tengerbe.

Az ókoriak egyfajta szinesztéziás módon értelmezhették a színeket, tehát az egyik érzékszervük által keltett benyomást automatikusan aktivált egy másik érzetet. Például a lila szavuknak nem csupán a lila szín lehetett a jelentése; mikor azt mondták, hogy "porphura" vagy "purpura", leginkább arra a festékre gondoltak, amelyet a tengeri csigából vontak ki. Ez a színárnyalat rendkívül drága volt, csillogott és megtört rajta a fény, ruhák festésére használták, tehát a gazdagságot is jelképezte, ugyanakkor rendkívül kellemetlen illata volt. Tehát a purpura szó vizuális és auditív értelmet is hordozott.

A brit kutató nem ért egyet Gladstone azon elméletével, amely szerint az ókoriaknak fejletlen színértelmezésük volt. "Egy ókori szín nagyon kifinomult lehetett, s különböző értelmei lehettek. Ez egy igen érdekes példa egy másik kultúra megértésének nehézségeire" - mondta. Az 1960-as években szociológusok különböző ősi és modern kultúrákat vizsgáltak, s megszámolták az alapszíneiket, amelyek alapján felvázoltak egyfajta fejlődési skálát. A homéroszi társadalom a hét lépcsőből álló fejlődési sorból a három és felediken állt, tulajdonképpen néhány afrikai törzzsel egy szinten, amelyeknél a fekete, a fehér és a vörös mellett nem volt több szín a szótárukban. Azonban ez a fajta skála pont az előbb elmondottak, vagyis a színek különböző értelmezési lehetőségének hiánya miatt mára elavult.