Beteg volt Da Vinci tökéletes embere

2014. február 20. 08:44

Leonardo da Vinci Vitruvius-tanulmánynak nevezett rajzán a férfialak tökéletesen beleilleszkedik a köré rajzolt kör és négyzet formákba, megerősítve ezzel a művész hitét az emberi forma és az univerzum közötti isteni kapcsolatban. A szépség és a szimbolikus erő találkozását megjelenítő ábrázolás az egyik leghíresebb illusztráció a világon.

A tanulmány névadója Vitruvius (i. e. 80-20), a római császárkor építésze és mérnöke volt, aki építészeti értekezésének (De Architectura) harmadik könyvében leírta az emberi test tökéletes arányait. Szerinte az emberi test tökéletesen illeszkedik egy kör (isteni szimbólum) és egy négyzet (földi szimbólum) belsejéhez. Ez egy geometriai értelmezése azon ősi hiedelemnek, miszerint az ember egy mikrokozmosz, vagyis az egész univerzum miniatűr megtestesülése.

Leonardo csak milánói korszakában, különösen az 1480-as évek végén kezdett alaposabban antropometriával foglalkozni, s 1490 körül készítette el vázlatát Vitruvius nyomán, amely számos művészt megihletett és amelyet sokan a tökéletes modellnek tartanak. A tanulmányt a velencei Gallerie dell'Accademiában őrzik, de a nagyközönség - hasonlóan a többi, papírra vetett munkához - csak ritkán láthatja.

"Vitruvius, az építész azt mondja az építészetről szóló művében, hogy az emberi test méretei a következők: 4 ujj tesz ki 1 tenyeret, és 4 tenyér tesz ki 1 lábat 6 tenyér tesz ki 1 könyököt; 4 könyök teszi ki egy ember magasságát. Ezen túl 4 könyök tesz ki egy lépést, és 24 tenyér tesz ki egy embert. Az ember kinyújtott karjainak hossza megegyezik a magasságával. A haja tövétől az álla hegyéig terjedő szakasz egytizede a magasságnak; az álla hegyétől a feje tetejéig terjedő szakasz egynyolcada a magasságának; a mellkasa tetejétől a haja tövéig egyhetede az egész embernek. A könyöktől az ujjhegyig az egyötöde az embernek; és a könyöktől a hónalj hajlatáig egynyolcada az embernek. A teljes kézfej az egytizede az embernek. Az áll hegyétől az orrig, illetve a hajtőtől a szemöldökig terjedő távolsága egyforma, s a fülhöz hasonlóan az arc egyharmada" - írja Leonardo a vázlatról.

A tökéletességbe azonban egy apró hiba csúszott - legalábbis Hutan Ashrafian szerint. Az Imperial College London előadója ugyanis azt állítja, hogy a modell lágyékhajlata fölött, a bal oldalán látható dudor egy lágyéksérv nyoma. (Ennek magyarázata, hogy a hasfal veleszületett, vagy szerzett gyenge pontjain át a hasüregi szervek előtüremkednek. A lágyéksérvek az összes sérv négyötödét alkotják, a 25 év feletti férfiaknál az előfordulás már 2%-os, és ez 50 éves kor után meredeken emelkedik, nőknél ritkább.)

Ashrafian szerint a betegség már a reneszánsz korában élt orvosok előtt is ismert volt, többen, így a Firenzében élt Antonio Benivieni (1443-1502) is számos típusát megkülönböztette a sérvnek. "A Vitruvius-tanulmány így egy olyan élő, vagy már elhunyt ember tanulmányozásán alapult, aki baloldali lágyéksérvtől szenvedett, vagy annak szövődményeibe, például a sérv kizáródásába halt bele" - írja a kutató a Hernia című tudományos folyóiratban.

Hogy az elmélet megállja-e a helyét, nem tudni, mindenesetre többen osztják Ashrafian nézetét, köztük Jeffrey Young, a University of Virginia’s Trauma Center igazgatója és Michael Rosen, a Comprehensive Hernia Center at University Hospitals Case Medical Center vezetője. "Ha nem sérv, akkor fogalmam sincs, mi lehet" - nyilatkozta Rosen.