Múlt-kor.hu

200 év után újítják fel a betlehemi Születés templomát

200 év után újítják fel a betlehemi Születés templomát

2014. február 10. 15:09 MTI

 Amikor Ferenc pápa májusban Betlehembe látogat, beállványozva találja majd a Születés templomát, a felújítás a templomon osztozó egyházak egységét is jelképezni kívánja.

A 4. században Konstantin bizánci császár által építtetett és a 6. században Justinianus császár által átépíttetett műemlékben szeptember közepe óta folynak a tetőzet felújítási munkálatai, amelyek költségeihez Magyarország is hozzájárult százezer euróval. A teljes restaurálás értékét 15 millió euróra (4,6 milliárd forint) becsülik.

A Palesztin Hatóság, illetve a három egyház - a görögkeleti, a katolikus és az örmény ortodox - közötti történelmi megállapodás tette lehetővé a felújítást, mindenekelőtt a tetőzet renoválását a bazilikában, amelyet azon a helyen emeltek, ahol a hagyomány szerint Jézus Krisztus megszületett. A 200 tonnás, rothadó gerendájú födémszerkezeten 200 éve nem végeztek karbantartási munkákat. A munkákkal egy régi gerendák megóvására szakosodott toszkánai családi vállalkozást bíztak meg, a munka értéke 1,9 millió euró (586 millió forint).

"A gombák és szivárgások által megrongált fa helyenként könnyen leválik" - magyarázta Marcello Piacenti olasz restaurátor. "A program keretében a megmenthető részeket szeretnék megóvni, mint például a központi hajó gerendáját. Újrahasznosítjuk a tetőzet faanyagát: 80-90 százalékát megőrizzük". A munkákhoz szükséges többi faanyag Olaszországból érkezett január elején. Háromszáz-négyszáz éves, ugyanolyan színű és keménységű fára volt szükség, mint a gerenda.

A tető legrégebbi része 1470-ben épült. A ferences szerzetesek, a szent helyek őrzői Velencéből szállíttattak az időjárási viszontagságának ellenálló gyantás fafajtát, vörösfenyőt, az európai uralkodók ajándékát. A 19. században a görög ortodox egyház anatóliai tölggyel építette újjá a tetőzet nagy részét, amely ugyanúgy népszerű volt a térségben, mint az 1300 előtt használt libanoni cédrus. A tető ólomlemezei és a födémszerkezet közé szigetelő nemezréteget helyeznek el, amely véd a csapadék és a hőség ellen - mondta el Marcello Piacenti, az olasz-palesztin szakember csapat vezetője.

A keresztes háborúk korából származó mozaikokat és a középkori falfestményeket is meg kell óvni. A munkák első szakasza a tervek szerint 2014 szeptemberében ér véget. A Jordán-folyó nyugati partján található Születés temploma és betlehemi zarándokút - Izrael és az Egyesült Államok ellenzése ellenére, palesztin kérésre - 2012-ben lett a világörökség része. A tét nem csupán világörökségi, vallásos vagy idegenforgalmi, de politikai is, mert az évente 2 millió látogatót fogadó Betlehem a Palesztin Autonómia területén található. "A Palesztin Hatóság a három egyház áldásával járt el. Az egyházak szorosan együttműködnek velünk" - mondta Ziád Bandak, a bazilika felújításával megbízott elnöki bizottság vezetője.

A tetőzet költségeit a Palesztin Hatóság (740 ezer euró, azaz 228 millió forint értékben), a palesztin magánszektor, valamint magyar, francia, vatikáni, görög és orosz adományokból finanszírozzák. Az ezerötszáz éve emelt templom több mint ötszáz éves tetőszerkezetének felújítására 2010-ben létrehozott nemzetközi segélyalapba elsőként Magyarország helyezte el százezer eurós hozzájárulását. Bandak elmondta: az évszázadok, háborúk, földrengések nyomot hagytak az épületen. A 2002. évi izraeli offenzíva után is repesz-, golyó- és könnygázgránátok nyomait fedezték fel. "Mindig találunk rejtett dolgokat" mondta.

200 év után újítják fel a betlehemi Születés templomát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra