Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Buddha születésének legkorábbi bizonyítékaira bukkantak

2013. november 26. 17:09

Kutatók a Világörökség részét képező nepáli Májá déví templománál egy i. e. 6. századból származó gerendát találtak. A megmunkált fa az épület belsejében állhatott, amelyet - sok egyéb szentély mellett - Gautama Sziddhártha, vagyis a Buddha születési helyeként tisztelnek. Egészen mostanáig nem volt régészeti bizonyíték a világ egyik legnagyobb vallása, a buddhizmus meghatározó alakjának életéről az i. e. 3. századnál régebbről.

<

Az időpont azért is érdekes, mert néhány vallástörténész úgy véli, hogy a nagy ázsiai tanító halála az i. e. 4-3. század fordulóján lehetett, azonban a legelfogadottabb elmélet szerint Buddha i. e. 563-483 között élt. "Ez egy nagyon hosszú és soha véget nem érő vita" - mondta Robin Coningham, az ásatás egyik vezetője, a nagy-britanniai Durham Egyetem munkatársa.

A nepáli Lumbininál folyó munka igazán meghitt környezetben, zarándokok és meditáló szerzetesek körében zajlik. A nemzetközi, köztük nepáli tudósok alkotta kutatócsapat a fagerendát több rétegnyi téglatörmelék alatt találta meg. A faszerkezet maradványának, valamint a közvetlenül felette lévő téglaréteg korát radiokarbonos, illetve az ún. optikailag stimulált lumineszcencia vizsgálattal derítették ki a mintavételt követően. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a templom alatt valaha egy élő fa gyökerei húzódtak.

Ez utóbbi felfedezés azért is fontos, a hagyomány szerint Májá déví királynő a lumbini kert egyik fájának ágába kapaszkodva hozta világra Buddhát. Coningham és kollégáinak kutatása szerint a templom központi része elég nagy és tágas volt ahhoz, hogy egy fa elférjen benne. "Egyértelmű bizonyítékaink vannak arra, hogy ez a szentély egy fa körül épülhetett" - mondta a brit kutató. A későbbi, téglákból épült templomot pedig a faszerkezetű épület köré húzhatták fel. A vizsgálatok szerint a belső központi teret sohasem fedte tető, valószínűleg nyitott volt, ami megerősíti az elméletet.

"Nagyon keveset tudunk Buddha életéről, ám néhány szöveges forrás és a szájhagyomány útján terjedő történetek nyomán van némi információnk róla. Ez az első régészeti bizonyítékunk, amely alátámasztja, hogy az épület, illetve elődje már az i. e. hatodik században is ott állt" - magyarázta Coningham.

Az ősi Lumbini - amelyet ma már százezrek keresnek fel évente - hosszú évszázadokra a felfedés homályába veszett, végül 1896-ban egy homokkőre írt felirat alapján újra felfedezték a kutatók. A Buddha születésének helyszínét említő írás egy történelmi látogatás idején készült, mikor India uralkodója, Asóka (i. e. 304-232) az i. e. 3. században a területre érkezett. Ez a látogatás azért is jelentős, mert az indiai császár uralma idején terjedt el a buddhizmus a mai Afganisztántól egészen Bangladesig.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Buddha születésének legkorábbi bizonyítékaira bukkantak

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra