Így tüntettek a diákok '56-ban az orosz nyelv ellen

2013. október 25. 10:04

Az 1940-es évek végén megkezdődött Magyarországon a kommunista diktatúra kiépítése. Magyarország megszállt állam volt: a kommunista Szovjetunió csapatai állomásoztak benne, és a magyarországi kommunista párt, fokozatosan megszerezve a teljes hatalmat, szovjet mintára alakította át a gazdaságot, az államszervezetet, és igyekezett a társadalmat is ebbe az irányba átformálni.

A szocialista embertípus kinevelésének érdekében az oktatás és a művelődés viszonyait is átalakították. Ennek egyik elemeként szűkítették a nyelvtanulási lehetőségeket. A második világháború befejezése előtt a középiskolákban még több nyelv közül lehetett választani, és leginkább a német, a francia és részben az angol nyelvet oktatták, illetve a humán műveltség részeként komoly latin (és görög) nyelvtanítás is folyt.

A kommunista hatalom keletre, a „Nagy Testvér", vagyis a Szovjetunió felé fordult, és annak nyelvét, az oroszt helyezte előtérbe. 1949 őszétől kötelezővé tették az oroszt mint idegen nyelvet az általános iskolák felsős osztályaiban. (Korábban a felső tagozatokon nem volt kötelező az idegen nyelv tanulása.) Ezenkívül a középfokú oktatás minden iskolatípusában is kötelezővé vált az orosz nyelv oktatása.

Az orosz nyelv tanulása már a kezdetekkor ellenérzéseket szült a magyar ifjúság körében, de egy diktatúrában ennek nem sok jelét lehetett kimutatni. Az ötvenes évek viszonyai között fel sem vetődhetett az orosz nyelvvel való nyílt szembenállás lehetősége. Az 1956-os év közepén azonban a társadalom már észlelte az átalakulási, enyhülési folyamatokat. Egyre több helyen és különféle formákban fogalmazták meg a véleményüket és a követeléseiket - amelyek végül elvezettek az október 23-ai forradalom kirobbanásához.

Az elégedetlenség egyik jellegzetes példáját adja egy Győrből származó, október 1-jén kelt levél. E levelet nem írták alá, de a győri építőipari technikum tanulóinak „nevében" szól az illetékes minisztériumhoz. E tanulók - a levél szövege szerint - az orosz oktatás eltörlését kívánják, hiszen, mint azt a levél első szám első személyben szóló írója vélte, „a zsúfolt tanrend erőssen igénybe veszi a tanulók idegzetét és belső fejlődésük is akadályozva van".

Az író nem fukarkodott az orosz nyelv tanulását kárhoztató negatív jelzőkkel. Állítása szerint az orosz nyelv tanulását senki sem tűzi ki céljául, és „éppenezért a legtöbb tanuló csak azért gürizik ezzel a vacak nyelvvel, hogy osztályzatát amely elég jó képet mutat le ne rontsa. Lemerem fogadni ha választás lenne, hogy ki akar oroszt tanulni és ki nem hát az országban egy tanuló sem akarná tanulni ezt a nyelvet az fiksz."

Hozzáfűzte, hogy az oroszellenes mozgalmak kirobbanásának a nyelvtanulás lesz az oka, és az ifjúság körében ez fejti ki a gyűlöletet az orosz nép ellen. Ezt nyomdafestéket sem tűrő szavakkal is igyekezett alátámasztani, és iskolájának orosztanára (sőt a testnevelés tanár) tanítási módszereit is erősen kifogásolta. A levélíró nem tűrt ellenmondást: szó szerint felszólította az Oktatásügyi Minisztérium vezetőit, hogy „most már zárjuk az orosz vitát, fő az megszűntetni az orosz tanítását mert annak semi értelme."

A politika sem maradt ki a levélből. „Egy pár szót magamról:" - tette hozzá az író - „én is ebbe az élő temetőbe járok iskolába és engem is eléggé megviselt már ez az iskola. A világpolitikát nem nagyon figyelem de éles világnézetem mégis meg van. A magyar nép az oroszok oldalán ugyan azt játsza mint a németek oldalán. Egyszerű az elintézés: meg kel köszönni az oroszok sziveségét és Magyarországot független országgá tenni. A kereskedelmi kapcsolatok megmaradhatnak, de ügyeinkbe nem szóljanak be." Végül levelét azzal zárta, hogy e „szerény kérést" az „elvtárs" szívlelje meg és intézkedjen, és ez utóbbiról a rádió útján értesítsen mindenkit.

Keresztes Csaba írásának folytatása a Magyar Nemzeti Levéltár oldalán