Vaktában választott áldozatot Sisi merénylője
2013. szeptember 10. 16:02
A gyász formái
A már ekkor szinte kultikus tiszteletben álló királyné halálhíre megrendítette a Monarchia magyar területeinek lakóit. A törvényhatóságok - így Marosvásárhely és Veszprém - táviratok sorában érdeklődtek a belügyminiszternél, hogy „a megrendítő gyásznak [...] mily alakban adhatnak kifejezést", „küldhet-e a vármegye a temetésre kisebb küldöttséget és koszorút?". A válasz ismeretében rendkívüli közgyűlést hívtak össze, feliratokban fejezték ki együttérzésüket a király felé, meghatározták a gyász - a város középületein, illetve a viseletben megnyilvánuló - formáit, illetve döntöttek arról, hogy a temetés napján gyászistentiszteletet tartanak. A kormány természetesen utasítást adott ki arról, hogy a közhivataloknak hat hónapig gyászkeretes levélpapíron, gyászpecsét használatával kell ügyeiket intézniük.
Az uralkodó a temetés előtti napon manifesztumban fordult a magyarokhoz, amelyben megköszönte a megnyilvánuló részvétet és úgy fogalmazott: a közös fájdalom újabb kötelékkel köti össze a trónt és a nemzetet. Erzsébet császárnét és királynét szeptember 17-én a bécsi kapucinusok templomában temették el magyar küldöttek részvétele mellett. A Monarchia magyar fele egy héttel később a budai Koronázó templomban tartott országos gyászistentiszteleten is megemlékezett a királynéról.
A magyar törvényhozás Erzsébet királyné emlékének törvénybe iktatásáról szóló törvényjavaslattal fejezte ki gyászát és a királyné iránt érzett háláját. Az 1898:XXX. tv. kimondta Erzsébet királyné mint a haza védelmezője emlékének megőrzését, emellett rendelkezett „az önként megindult országos adakozás útján begyűlő összegek felhasználásával" a királynéhoz méltó emlékszobor felállításáról a fővárosban.
Sisi szobra
A szobor létrehozására több ízben pályázatot írtak ki, de csak az ötödik bizonyult sikeresnek. Szükség volt a megfelelő helyszínterv kidolgozására is, amit szintén csak hosszas egyeztetések után fogadtak el. Zala György, a szoborbizottság által 1920-ban elfogadott pályázat alapján készült szobrát végül 1932-ben helyezték el az Erzsébet-híd pesti hídfője közelében, az Eskü-téren (ma Március 15-e tér) Hikisch Rezső műépítész építészeti kiképzésének megfelelően. Az emlékszobrot 1953-ban lebontották. 1986-os restaurálása után a híd budai oldalára, a Döbrentei térre került, ma is ott látható.
A képviselőház igazságügyi bizottságának fenti törvényjavaslat tárgyában készült jelentése rögzítette azokat a főbb motívumokat, amelyek a közgondolkodásban a királyné viszonylatában kiemelkedtek. „Hosszú idők után ő volt az első, a ki megtanulta, megszerette és szeretettel beszélte nemzeti nyelvünket; megértette a szabadságához és történeti jogaihoz ragaszkodó nemzetnek sérelmeit és szenvedéseit, küzdelmét állami önállóságáért; felfogta jogos törekvéseinket, magáévá tette aspirációnkat, s mindezeknek ihletett tolmácsolója, pártfogója lőn felkent hitves társánál: a nemzet hőn szeretett királyánál! [...] A magyar nemzet legigazabb barátját vesztette el benne, kinek sírjánál a nemzet és a király érzése újra széttéphetetlenül egybeforr [...]" A király és a nemzet közeledésére vonatkozó gondolat összecseng az uralkodó által kiadott leirat hasonló sorával.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
