Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Főszerkesztői köszöntő - 2012. ősz

Kedves Olvasó,

kevés nemzet van, amelyik olyan vehemenciával és mennyiségben falja fel saját politikusait, mint a magyar. Kiváltképp, ha miniszterelnökökről van szó. A XX. században 51 kormányfő volt hivatalban az 1990-es demokratikus átalakulásig. Közülük elég soknak erőszakos - többnyire halálos  - beavatkozás miatt ért véget a pályafutása. Íme a statisztika:

Ötüket kivégezték, öten emigrációban haltak meg, egyikük merénylet áldozata lett, egy öngyilkosságot követett el, ketten magyar börtönbe kerültek, ketten Moszkvában hunytak el, végezetül egyiküket 96 éves koráig megfigyelték.

Ez 17 fő, vagyis minden harmadik sorsa alakult szerencsétlenül - már rögtön a hivatali ideje alatt, vagy csak utána. Megdöbbentő arány. Szégyenletes szám.

Tisza Istvánt villájába betörő, katonaruhát viselő személyek lőtték le felesége szeme láttára 1918. október 31-én. A háborús bűnökkel vádolt kormányfőkkel 1946-ban végeztek, Nagy Imrét 1958-ban likvidálták. Teleki Pál összeroppant, és 1941-ben önmaga ellen fordította fegyverét.

Bethlen István egy moszkvai kórházban halt meg (1946). Csakúgy, mint a Tanácsköztársaság valódi vezére, Kun Béla (1938-ban vagy 1939-ben). Igaz, őt akár ki is végezhették elvtársai, mert ezzel is számolnunk kell.
Az emigrációba kényszerítettek esete külön fejezetet érdemelne: közülük csupán Károlyi Mihálynak volt lehetősége még egyszer hazatérni. Garbai Sándornak, Kállay Miklósnak, Nagy Ferencnek és Rákosi Mátyásnak ez azok után, hogy átlépték a határt, többé nem adatott meg.
A börtönviseltek esete némiképp árnyaltabb: a Tisza István meggyilkolásában való részvétellel is meggyanúsított Friedrich Istvánt 1951-ben letartóztatták, és a Grősz-perben 15 évet kapott. 2 hónappal később, 68 évesen halt meg a börtönben. Az 1958-ban hat évre elítélt Tildy Zoltánt pedig csak betegségére való tekintettel engedték szabadon egy évvel később. Az 1919-ben mindössze 30 napig regnáló Pattantyús Ábrahám Dezsőt a második világháború után - angolszász kapcsolatai miatt - megfigyelés alatt tartották. Ezt csak 96 éves korában, 1971-ben függesztették fel.

És akkor a szintén emigrációban elhunyt Horthy Miklósról, vagy Nagy Imre kivégzett mártírtársairól még nem is beszéltünk.

Az asszonyok - kevés kivételtől eltekintve - túlélték férjeiket.

Róluk szól a Múlt-kor őszi száma.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2012. ősz számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra