Aki visszaállította Görgey szobrát

2013. június 29. 21:57 Borbély János

Egy út kezdete

Már a megszólalásakor érződik az ókori rétorokra jellemző szókincs - milyen szellemi légkörben nevelkedett, ahol sikerült erre szert tenni?

Anyai nagyapám, Halász Gyula volt a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk c. műsorának megindítója. Apai nagyapám honvédszázadosként a várbeli Szent György téren található Honvédelmi minisztériumban dolgozott, s a közeli Fortuna utcában lakott - itt született édesapám, Katona Tibor. Az első háború után nagyanyám egyedül maradt a három gyerekkel, kitartását és konokságát jellemzi, hogy mindegyik gyerekének diplomát tudott adni. Apám orvos lett, nagyon kiegyensúlyozott ember volt, de nem csak emiatt mondhatom szerencsésnek magamat, hanem azért is, mert kitűnő iskolába jártam, mégpedig a fővárosban lévő Érseki Katolikus Gimnáziumba - amit 1948-tól Rákóczi Gimnáziumnak neveztek -, amely sokat követelt, de rengeteget adott is, felkészített az életre. A gimnazista korszakomban különösen emlékezetes volt a cserkészet, felelősségre nevelt, örömöt adott, hasznos ismeretekre tanított, a táborokkal és túrákkal pedig a vidéki Magyarországgal is megismertetett bennünket.

Hogyan fordult érdeklődése a történeti kutatás felé?

Némi túlzással már a bölcsőben beoltódtam a történelem iránti vonzalommal. Nagyanyámnak meg volt az ötkötetes Gracza, rengeteg 1848-as eseményeket ábrázoló képpel. Talán azért is tanultam meg két-hároméves koromban olvasni, hogy a '48-as világot minél jobban megismerhessem.

Ilyen előzmények után nem teljesen érthető, hogy az egyetemen könyvtár –magyar - arab szakos lett.

Magától értetődőnek tetszett, de mégsem választottam a történelem szakot. Úgy éreztem, hogy történelemmel egy agyonpolitizált korszakban nem nagyon lehet tisztességesen foglalkozni. A történettudomány irányát ebben az időben Andics Erzsébet határozta meg, és ő a kommunista hatalom igényeihez híven a múltra vonatkozóan is meghirdette a belső ellenséggel való leszámolást. 1848-49 tekintetében Görgeyt tette meg árulónak - engem ez a ferdítésekkel teli légkör taszított, ezért aztán könyvtár-magyar-arab szakon végeztem.

Első ’48-49-es tárgyú könyve az aradi vértanúkról szólt. Miért pont ezt a témát választotta?

A történelmi források kiadásával az volt a célunk, hogy a korábbi időszakok pártállami történelemszemléletével ellentétben adjuk meg az olvasónak a tények megismerésének és újraértelmezésének lehetőségét. 1979-ben, amikor a könyv megjelent, a szabadságharc hadtörténetének kutatását nem nagyon tartották fontosnak. Én viszont mindig úgy gondoltam, hogy 1848 története elsősorban hadtörténelem. Több múlott az utolsó székely honvéd szuronyán, mint a fennkölt szónoklatokon. A katonák különben is jobban vizsgáztak, mint a politikusok.

Az aradi vértanúk előszavában lehetőségem volt az addig nem nagyon taglalt 1849-es nyári hadjárat szavahihető ismertetésére. Ez ugyanolyan teljesítmény volt, mint a tavaszi diadalmenet. Ráadásul hősei, a vértanúk nem szoborrá merevedett alakok – a kötetek szerkesztése során az adta a legnagyobb gyönyörűséget, hogy a közölt naplók, levelek, jegyzetek magukat az embereket mutatták meg, rávilágítottak a hadvezérek végtelenül rokonszenves személyiségére.

A nagyközönség körében népszerű lett Az aradi vértanúk, az első kiadást hamar elkapkodták, de hogyan vélekedett a szakma a marxista szemlélettel szakító történelemfelfogásáról?

A szakma nem tudta hogyan foglaljon állást, de hát nem is könnyű az évtizedes előítéletektől, a téveszmék tömegétől megszabadulni. A légkört jól jellemzi, hogy az Európa Könyvkiadó kitűnő igazgatója, Domokos János hosszú ideig nem engedte kiadni Görgey emlékiratait, mert úgy érezte, hogy ezzel ellentétbe kerül valamiféle “hivatalos” történelemszemlélettel.

1. Egy út kezdete
2. Tisztázta Görgeyt