Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A Belügyminisztérium mint a hatalom ökle

2013. június 17. 14:31

A belső elhárítás (Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnökség) által titkosszolgálati eszközökkel gyűjtött adatoknak különböző következményei lehettek. Adott politikai megrendelés esetén a „puha diktatúra” idején is sor kerülhetett kemény hatalmi intézkedésekre.

<

Kádár János 1982-ben például így igazította el az ellenzékkel foglalkozó belügyi illetékeseket: „Rámenni, egyszerűen rámenni, az istenit az anyjának, hát ezt mindenütt a világon csinálják, és ez még nem is adminisztratív intézkedés, kellemetlenkednek nekik, no, mert már harmadszor veszik el a hajtási igazolványt, vagy mit tudom én, mi a rossebet, hát miért nem lehet ezt megcsinálni? Lakást is megállapítják, hogy életveszélyes, átteszik szükséglakásba.”

Ezt követően gyakoribbá váltak azok a vexáló (vegzáló) intézkedések, amelyek más hatalmi szervek bevonásával történő nyomásgyakorlást, egyszerűbben fogalmazva zaklatásokat jelentettek. Az 1988. június 16-án kelt napi jelentés egy intézmény (egy vendéglátóipari egység) elleni komplex fellépés módozataira mutat példát. Ilyén intézkedéseket ugyanakkor más területeken is alkalmaztak, például az egyházi elhárítás is kezdeményezett szabálysértési eljárásokat a "Hare Krisna szekta" vállalkozásai ellen ebben az időben.

(Az alábbi jelentésen a BM III/III. csoportfőnökség irányítóinak Horváth Józsefnek, illetve Harangozó Szilveszternek a kézírása is megtalálható. Horváth a Duna-gate borány idején tett szert országos ismertségre, mint a megfigyelések fő felelőse, a belső elhárítás utolsó parancsnoka. Harangozó, mint elődje, egyszersmind 1988-ban miniszterhelyettesként felettese még eredményesebb „karriert” tudhatott magáénak. Ő Péter Gábor titkárságától jutott el a kádári Belügyminisztérium vezetésébe.)

Mindezeken túl a hatalom eszköztárát más, a nap krónikájához köthető események is megidézik. 25 évvel ezelőtt erőteljes rendőri fellépéssel akadályozták meg a Nagy Imre és társai kivégzésére történő megemlékezést a Batthyány-örökmécsesnél.

NOIJ – összefoglaló jelentés, 1988.06.16. (118)

17. A BM III/III Csoportfőnökség információja alapján jelentettük, hogy a „Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének” június 4-ei csoportalakító ülését a Kisrabló étterembe tartották meg, és a következő összejövetelüket is ott tervezik megtartani.

A cikk folytatása a A III/III. krónikája blogon

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	A Belügyminisztérium mint a hatalom ökle

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra