1913: utolsó békeév vagy utolsó válságév?
2013. május 30. 17:00
Szociális feszültségek
A munkások lakhatási és megélhetési konfliktusait elemezte előadásában Bódy Zsombor. Az első világháború előtti Budapestet a szabad bérlakáspiac, illetve nagyfokú kereslet-kínálati egyensúlytalanság jellemezte. 1906-ig pangott az építőipar, miközben egyre nagyobb méreteket öltött a fővárosba való beáramlás, így túlzsúfoltság alakult ki. Az egészséges helyzet az lett volna, ha a lakások 3 százaléka üresen áll, ennek azonban a töredéke sem volt igaz a korabeli lakáspiaci viszonyokat illetően.
Az akkori felfogás szerint a laksűrűség a szobánkénti 1-2 főnél „kényelmes, vagy legalább kielégítő” volt, a szobánkénti 3 fő „sűrű, de még tűrhető” állapotot jelentett, 4 főtől volt „zsúfolt”, 7 főtől pedig „tűrhetetlen és botrányos”. A lakbért havonta, illetve hetente fizették, amit sűrűn emeltek, így gyakoriak voltak az úgynevezett házbérsztrájkok. A bérlők által indított bojkott-mozgalmakra a tulajdonosok különféle szervezkedésekkel reagáltak, információs irodát hoztak létre és összeírták a sztrájkot szervező lakosokat, illetve a renitens adósokat. A Népszava rendszeresen tudósított ezekről az eseményekről, amelyek karneváli hangulatot sugároztak: az udvarokat kicsinosították, lampionokkal díszítették fel, s a házfőbérlőt – aki gyakran a lakók által készített rongybabák formájában volt „jelen” – gúnyoló feliratokat helyeztek el.
A lakásbérleti kollektív szerződés több mindenre kiterjedt; a Tisza utca 20. szám alatti ház szerződése például a következő pontokat tartalmazta: évi 700 korona lakbérmérséklés, a házbizalmi rendszer elismerése, egy éves felmondási tilalom, a lakbér mindig szombaton fizetendő, takaréktűzhelyek kijavítása. A munkások lakhatási körülményeinek javítását elsősorban a Szociáldemokrata Párt tűzte zászlajára. A párt – meglehetősen sűrűn tartott – közgyűlésein több javaslat is született, így például a nagyobb arányú fővárosi kislakásépítés sürgetése, 30 éves adómentesség a magánbefektetőknek, üres telkek emelt adóztatása, a házfőbérleti rendszer tiltása, illetve a lakásbérleti szabályrendelet szigorítása.
1913 egyértelműen az agónia kezdetét jelentette egy nagy reményekkel induló vállalat, a Phöbus számára – fejtette ki Kántor Balázs. A Villamos Vállalatok Rt. Villamos energia-ipari vállalatként jött létre 1905-ben. Kezdetben főként vidéki központok létesítésével és üzemeltetésével foglakozott, majd 1906-ot követően vasúti beruházásokkal bővítette profilját. A Tátrafüredi HÉV kiépítését követően előbb elnyerte a MÁV budapesti pályaudvarainak világosítására kiírt pályázatot, majd pedig megépíthette az ország első villamosvasúti vonalát (Vác-Budapest-Gödöllő). Erre már 1900 előtt történtek próbálkozások, s úgy gondolták, hogy a vonal a Miskolc-Hatvan-Budapest, illetve a Budapest-Pozsony elkerülő vonala lehetne. Ennek előfeltétele egy új villamos központ létesítése volt, amely Újpesten kapott helyet.
Az engedélyt az 1908. évi XXXIV. tc mondta ki. Fokozatosan emelték a vállalat alaptőkéjét, s ekkor történt meg a névváltozás (Phöbus) is. Az okirat 90 évre adta ki az engedélyt a vonalra, amely a MÁV kezelésébe került. A vonalak kiépítése és a Budapest környéki települések árammal való ellátása azonban folyamatos befektetést és kölcsönök felvételét követelte meg a vállalattól. A vasút az újpesti erőművel szemben nem nevezhető sikertörténetnek, bár 1911-ben átadták a Rákospalota/Újpest-Gödöllő, majd a Vác-Veresegyház szakaszt is.
A folyamatosan változó menetrend és a MÁV-val való örökös vita ellenére a vállalat 1912-re további terveket vázolt fel. Azonban már 1913-ban felmerült a MÁV-nak való bérbeadás ötlete, amely 50 évre szólt. Az 1913-ban jelentkező gazdasági válság és a Vác-Budapest-Gödöllői vasút körül bonyodalmak a vasúti ágazat és a vidéki villamos telepek folyamatos leépítésére késztették a vállalatot. A háború miatt anyaghiány lépett fel, csökkentek a bevételek, a vidéki telepeket leépítették, a vállalat pedig 1926-ban előremenekült és egy nagyobb trösztbe olvadt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
