Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Elhunyt Jorge Rafael Videla

2013. május 17. 17:38

87 éves korában elhunyt Jorge Rafael Videla, az 1976-tól 1983-ig tartó argentin diktatúra de facto elnöke. Videla természetes halállal, a börtönben halt meg - írja a BBC helyi lapértesülésekre hivatkozva.

<

A piszkos háborúnak nevezett diktatúra hivatalos adatok szerint 13 ezer, jogvédő szervezetek szerint mintegy 30 ezer halottat követelt. Videlát már egyszer, 1985-ben kínzásért, gyilkosságokért és más bűncselekményekért életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték 1985-ben, Carlos Menem akkori elnök azonban öt évvel később kegyelmet adott neki. A legfelsőbb bíróság 2007-ben érvénytelenítette a kegyelmet, visszaállítva az ítéletet.

A Videla és tábornok társai által felállított katonai kormány felszámolta a politikai pártokat, ellenőrzése alá vonta a szakszervezeteket, cenzúrázta a médiát, megkínoztatott és megöletett több ezer "felforgató elemet". Mindezt a kommunizmus elleni harc szükségességével indokolták. Videlának a 2010-ben kezdődött perében mintegy kéttucatnyi vádlott-társa volt, akiknek legtöbbjét szintén életfogytig tartó börtönre ítélték.

Tavaly ötven évi börtönbüntetésre ítélték a dél-amerikai ország egykori vezetőjét, mert uralma alatt szisztematikusan elloptak több tucatnyi csecsemőt olyan politikai foglyoktól, akiket azután megöltek. A gyerekeket bebörtönzött anyjuktól vették el, és zömmel katonacsaládok illegálisan örökbe fogadták

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Elhunyt Jorge Rafael Videla

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra