Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Mit adtak nekünk a maják?

2013. május 16. 12:05

Naptárat és félreértelmezett világvégét

A közhiedelemmel ellentétben a mai naptárunknál nem pontosabb, a szoláris év hosszához kötődő naptárból hármat különböztettek meg a maják. Az első a vallások ütemezésére használt szent naptár, az ún. Tzolkin volt, amely 260 napból állt, s letelte után ugyanúgy elölről kezdődött, mint a 365 napos. A második a Haab, ez világi naptár volt, s 365 napig tartott, ám nem vette számításba azokat a negyed napokat, amellyel hosszabb a Föld pályája a Nap körül. (ezt mi a februári szökőnapokkal pótoljuk.) Volt még egy hosszú számítás elnevezésű időszámítási rendszerük is: a 360 „napos” évekből álló Nagy kör, amely általában december 21-én fejez be egy évet.

A Nagy kör működési elvének megfelelően az egyes dátumok öt számból tevődnek össze, például: 13.0.0.0.0.0. A jobb oldali szám, a kin a napokat számolta nullától 19-ig. Amikor a 19-en túlhaladtak, visszaugrott nullára, a tőle balra lévő szám, a vinál pedig eggyel megemelkedett, tehát a 13.0.0.0.19. után a 13.0.0.1.0. következett. A hónapnak megfeleltethető vinál 20 napos volt. A középső szám az ún. tun, amelynek helyi értékén nullától 17-ig állhat szám, vagyis egy tun 18 vinálból áll. A tun a szoláris évnek megfeleltethető, mivel 18X20, azaz 360 napból áll. A mi „évünkkel” egyenrangú tun 19-ig számlál, mire visszaugrik a nullára, amely során a tőle balra álló – az ún. katunt jelölő – szám (balról nézve a második – 13.1.0.0.0.) eggyel megnövekszik. Tehát egy katun 20X360, azaz 7200 napból áll. A katun előtt a már sokat hallott baktun számjegye áll, amelyek között szintén 20 a váltószám.

Minden baktun 144 ezer nap hosszú, azaz kicsivel kevesebb, mint 400 év. Az ősi majáknak a 13 baktun a teremtés teljes ciklusát jelenti, amely 2012. december 21-én ért véget, s valójában semmilyen világvégére nem utalt, csupán egy újabb időszámítási egység kezdetét jelentette.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Mit adtak nekünk a maják?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. tél: A szeretet mártírjai

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra