Csontokra bukkantak Nagy Alfréd feltételezett sírjánál
2013. március 27. 14:45 MTI
Csontokra bukkantak régészek kedden Nagy-Britanniában Nagy Alfréd feltételezett temetési helyén - adta hírül a The Independent című brit lap.
Az angolszász uralkodó 899-ben halt meg. Az angol királyok közül egyedül Alfrédot "nagyították fel", csak őt illetik a Nagy jelzővel, amelyet főként azzal érdemelt ki, hogy sikerrel vette fel a harcot a dán hódítókkal szemben, és igencsak vert helyzetből tudott fordítani a hosszas küzdelem kimenetelén.
Alfréd 871-től uralkodott, 50 évesen halt meg, földi maradványai Winchesterben vannak egy jelöletlen sírban. A Winchesteri Egyetem régészei ásatási engedélyt kaptak a Szent Bertalan templom környékére, és most csontokra bukkantak. A maradványok vizsgálatához újabb engedélyt kell kérniük a terület felett rendelkező egyházi szervezettől.
Ha a csontokról radiokarbon elemzéssel bebizonyosodik, hogy korban megfelelőek - azaz legalább 1200 évesek -, még hátra van a DNS-azonosítás. Ez jóval nehezebb lesz annál a vizsgálatnál, mint amelyet a közelmúltban III. Richárd megtalált maradványainak esetében sikeresen elvégeztek. Ugyan az se ment könnyen, de sikerült élő leszármazottat találni, jóllehet egészen Kanadáig kellett menni érte. Nagy Alfréd esetében ennél is jóval szerteágazóbb és kusza lehet a leszármazási vonal.
Ugyanakkor megalapozott a remény, hogy ha a csontok 9. századiak, akkor azok királyiak. A templom területén a feljegyzések szerint ugyanis csak királyi halottakat és szerzeteseket temettek el, viszont szerzetesek csupán a 12. századtól lakták a helyet.