Múlt-kor.hu


	Szatmári svábok az SS-ben

Szatmári svábok az SS-ben

2013. március 21. 14:23

Hogyan befolyásolta a nemzeti ébredés, a regermanizáció az asszimiláció útjára lépő szatmári svábokat? Milyen hatással volt rájuk a náci Németország? Mennyiben változott a helyzetük Észak-Erdély Magyarországhoz való visszakerülése után? Miért léptek be a Németország határain kívül élő úgynevezett népi németek a német hadseregbe?

A szatmári svábok

A szatmári svábok 20. századi története, különösen az 1940-1944 közötti időszak mindmáig nem került a történeti kutatások középpontjába, így szinte teljesen ismeretlen. A Duna-medencei németek történetének kutatásakor a szatmári svábokat a kelet-közép európai németség részeként tárgyalták, és egyáltalán nem foglalkoztak külön történetükkel. A szatmári svábok fejlődése különleges, mivel a 19. században meginduló asszimiláció talán körükben volt a legelőrehaladottabb. Az első világháborút követő nemzeti ébredés és regermanizáció egyik legvitatottabb fejezete éppen Szatmár vidékén zajlott.

Az első világháború következtében a nemzetépítéssel párhuzamosan egy nemzeti ébredési folyamat ment végbe Kelet-közép Európában, és ennek egyik legismertebb példája a németek körében meginduló regermanizáció. A világháborús élmény, illetve az ismét nagyhatalommá váló náci Németország támogatása tette ezt lehetővé, így a visszanémetesítés megindult mind Magyarországon, mind az utódállamokban. A próbálkozás eredményei viszont területenként nagyon különböztek. Míg az utódállamokban a kisebbségpolitika terén a magyar kérdés állt a középpontban és a kisantant államok kihasználták s támogatták a visszanémetesítést, ezzel is gyengítve a magyarok pozícióit, addig a trianoni Magyarországon a két világháború között a német kérdés volt a legfontosabb, és a magyar kormány igyekezett folytatni a világháborút megelőző kisebbségpolitikáját, illetve csökkenteni Németország befolyását.

Az utódállamokban a német kisebbség radikalizálódott, és teljesen a nemzetiszocialista ideológia befolyása alá került, ezzel szemben a magyarországi mozgalom mérsékelt maradt. A területgyarapodások következtében azonban a ’40-es évek első felében a magyar kormány is szembesült a radikálisabb igényekkel fellépő németség követeléseivel. Az 1940-1944 közötti évek egyik legfontosabb kisebbségi problémájává így (a román kérdés mellett) a német kérdés vált. Ennek a folyamatnak a csúcspontját az 1940. után több szakaszban lezajló SS toborzás jelentette. Az első, 1942-ben történt SS toborzás önkéntes alapon zajlott, ezért ez az egész folyamat egyik kulcsmomentuma. A továbbiakban a toborzás szatmári vetületeit próbálom felvázolni.

A területvisszacsatolások következtében a szatmári svábok is visszakerültek Magyarországhoz, ettől kezdve sorsuk összekapcsolódott a magyarországi németekével. A magyar kormány a külpolitikai sikereknek (revízió nyomán elért területgyarapodásoknak) rendelte alá a kisebbségi kérdést, és ennek fejében hajlandó volt engedményekre is. Az 1940. augusztus 30-án aláírt 2. bécsi döntéssel egyidőben – aminek révén Észak-Erdély ismét Magyarország része lett – aláírták a német népcsoportegyezményt is, amivel a német kormány a magyarországi németeket az utódállamok-beliekkel óhajtotta egy szintre hozni.

A magyar kormány zsarolásnak tartotta az egyezményt, de csak annyit tudott elérni, hogy a kollektív jogok nem kerültek a szerződésbe, ugyanis abban nem a népcsoport közjogi különállása szerepelt, hanem a népcsoportot alkotó személyeké. A kormány végül elfogadta az egyezményt abban a reményben, hogy Teleki miniszterelnök majd mindent megtesz annak szabotálásáért, az egyezmény betartását ugyanis a két állam közötti jó viszony garantálta, és senki nem ellenőrizte.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Szatmári svábok az SS-ben

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. nyár: Végzetes asszonyok

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra