Nagy áldozattal járt az új egyiptomi főváros építése

2013. március 19. 12:00

Ehnaton (korábbi nevén IV. Amenhotep) az ókori egyiptomi 18. dinasztia tizedik fáraója volt. Ma leginkább átfogó vallási-kulturális reformjáról, az ún. Amarna-reformról ismerjük, amelynek során a napkoronggal fémjelzett Aton kultuszt állította a középpontba. Új, Atonnak szentelt fővárosa az Ahet-Aton, azaz ’Aton fényhegye’ vagy ’Aton horizontja’ nevet kapta, amely ma Amarnaként ismert, és az egész korszakot róla nevezték el.

A helyszín kiválasztásában szerepet játszhatott egy sziklahasadék, amely épp úgy helyezkedett el, ahogy az ahet hieroglif jel esetében a két domb között felkelő és lenyugvó napot ábrázolták. Maga a város nagyrészt tudatos tervezés eredménye. Határait határkősztélék jelölik ki, amelyeken Ehnaton városalapító nyilatkozata olvasható. De a sztélékről megtudjuk Ahet-Aton alapításának pontos dátumát is: az 5. uralkodási év 8. hónapjának 13. napja.

A hieroglifák arról tanúskodnak, hogy Ehnaton feleségével, Tutanhamon anyjával, Nefertitivel kiköltözött Thébából, hátrahagyva a régi isteneket és azok papjait, majd 320 kilométerre északra egy lakatlan, barátságtalan sivatagos területen rendelte el az új város megépítését, felforgatva ezzel az egyiptomi társadalom életét. A település 15 év alatt készült el, 20-30 ezer ember – főleg hivatalnokok, katonák, kétkezi munkások és az Ehnaton udvartartásával érkező szolgák – lakta, ám a fáraó halála után alig pár évvel már el is néptelenedett.

Amarna rendkívüli jelentőségét az adja, hogy az elhunytakat lakóhelyükhöz közel temették el, így kivételes bepillantást nyerhetünk a helyiek mindennapjaiba. 2005 óta az Amarna Project a déli temetőt kutatja: ez volt az a nekropolisz, ahol a város kevésbé jómódú tagjainak 90 százalékát helyezték örök nyugalomra. A régészek az eltelt nyolc év alatt arra a következtetésre jutottak, hogy az amarnaiak élete közel sem volt annyira idilli, mint amit a sírok falain látható képek sugároznak – sőt még az általában a nagyobb birodalmak fővárosaira jellemző életszínvonalat sem érte el.

A sírhelyek rendkívül egyszerűek, a néhány amulettől, agyagedénytől és ékszertől eltekintve szegényesek, a kétszáz eddig feltárt lelőhely közül csupán húszban találtak fából készült szarkofágot. Csak elvétve találhatók rajtuk temetkezési jelenetek, a hevenyészett hieroglifákat valószínűleg egy írástudatlan „művész” másolta – valószínűleg a szintén írástudatlan megrendelő kérésére.

Az Amarnában eltemetett maradványok éhező gyermekekről árulkodnak, míg a felnőttek csontjai a kemény fizikai munka jeleit viselik magukon. „Amarna Egyiptom fővárosa volt, ahol rengeteg élelemnek kellett lenni. Itt valami nem működött” – summázta Jerome Rose, az Arkansasi Egyetem bioarcheológusa.

A 159 megvizsgált csontváz felénél táplálkozási zavarra illetve a megterhelő fizikai munkára utaló jeleket találtak. A stressz-jelzőként ismert, a csontanyagban viszonylag gyakran előforduló cribra orbitalia et cranii-t a csontok 42,7 százalékában mutatták ki, az egyfajta csontritkulást eredményező porotic hyperostosis aránya 2,9, a skorbuté pedig 5,2 százalék volt. A gyerekek ezen felül nagyfokú fejlődési rendellenességtől szenvedtek.

Sokatmondó az is, hogy a férfiak egy részét (95 csontváz) ízületi gyulladás (degenerative joint disease, DJD) kínozta, amit a kutatók a sietséggel (Amarnát négy év alatt kellett volna megépíteni) és a megterhelő, az emberek egészségét károsító fizikai igénybevétellel magyarázták. Mint kiderült, gyermekeket nem dolgoztattak a gigaberuházás során, azonban a tinédzser korúak már nem kerülhették el az idősebbek sorsát.