Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Volt-e valaha színesbőrű pápa?

2013. március 12. 19:30

XVI. Benedek váratlan lemondása után rögtön megindultak a találgatások, hogy vajon ki követi a 265. pápát Szent Péter római trónusán. A több tucatnyi jelölt között találjuk a ghánai Peter Kodwo Appiah Turkson bíborost is, aki megválasztása esetén a történelemben először képviselné Fekete-Afrikát. A krónikák szerint a pápaság kétezer éves történetében azonban nem ő lenne az első nem európai katolikus egyházfő.

<

Ama kérdés megválaszolására, hogy volt-e már a történelemben fekete vagy más néven afrikai pápa, először a „fekete” és az „afrikai” jelzőket kell tisztáznunk. A katolikus egyház korai történetét a kulturális mellett a földrajzi sokszínűség is jellemezte, hiszen az egyház a Közel-Keleten született meg, az első évszázadokban pedig a Földközi-tenger keleti medencéje és a partvidék volt a meghatározóbb, Észak-Afrikának pedig kiemelkedő szerep jutott.

„Észak-Afrika volt a korai kereszténység bibliai öve” – állítja Christopher Bellitto, a New Jersey-i Kean Egyetem egyháztörténésze. „Karthágó pedig a csat” – tette hozzá, utalva arra, hogy a római hódítást megelőzően a punok lakta város ma egy arab ország, Tunézia területén található. Így nem meglepő, hogy a kereszténység korai éveiben a régió három pápát is adott az egyháznak: I. Viktor, a 14. pápa (189-199), Miltiadész, a 32. pápa (311-314) és I. Gelasius, a 49. pápa (492-496) is erről a földrészről származott.

Közülük ugyanakkor csak Viktor született az afrikai kontinensen, a másik két egyházfő már Rómában látta meg a napvilágot, igaz, afrikai gyökerekkel rendelkező szülők gyermekeként. Ha tehát az „afrikai” jelzőt a kontinensre vonatkoztatjuk, akkor tényként szögezhetjük le, hogy volt már afrikai származású pápánk, igaz, még az arab hódítást megelőző időszakból.

I. Viktor, a 14. pápa

Érdekes és figyelemreméltó tény, hogy a nyugati kereszténység a tősgyökeres afrikai Viktor pápának köszönheti, hogy az addig még görögül folyó liturgia helyére a latin nyelv kerülhetett. Az 1-2. században a római arisztokráciának hatalmas földjei voltak Afrika római uralom alatt álló részein, ebből és a források hiányából kifolyólag nem tudjuk biztosan megmondani, hogy Viktor ezen családok sarja lehetett, vagy a sötétebb bőrű kolóniákból, esetleg a berberek közül származott.

I. Gelasius pápa, a harmadik Afrikából származó egyházfő

Cyprian Davis, bencés rendi szerzetes és egyháztörténész szerint a „fekete” pápa valóban Viktor lehetett. „Fontos számunkra, hogy megvizsgáljuk, majd kimondhassuk, hogy a korai pápaság nem volt 'színtiszta fehér', az egyház a bőrszínt tekintve is sokkal változatosabb volt, mint eddig gondoltuk” – mondta a szerzetes kutató.

A pápákat leíró Liber Pontificalis szerint I. Gelasius „natione Afer”, vagyis Afrikából származó, amely egyes vélekedések szerint a fekete bőrszínre utal. Ám számos kutató úgy gondolja, hogy ha valóban fekete lett volna Gelasius, akkor nem egyszerűen egy „afrikai” jelzőt kapott volna a neve mellé, hanem a Fekete-Afrikára utaló „Aethiopes”-t, ami az akkor ismert színesbőrűek hazáját, a mai Etiópiát jelölte.

Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy az akkori „fajok, bőrszínek, népek” nem teljesen ugyanazt jelentették, mint ma. Amikor „fekete pápáról” olvasunk a forrásokban, nem a mai sötétbőrű négerekre kell gondolnunk. Egyes egyházi személyek az első évezred első felében – köztük sok mártír és szent, gondoljunk csak Szent Ágoston hippói püspökre – bőrszínüket tekintve valószínűleg a mai arabokra hasonlítottak a legjobban.

A jelöltek

Így tehát elmondható, hogy ha a ghánai Peter Kodwo Appiah Turksont választanák a 266. pápának, valószínűleg ő lenne az első „igazán” fekete pápa, aki ráadásul a szubszaharai térségből származik. Érdekességként megemlítendő, hogy Malakiás jóslatában szereplő, a leköszönő XVI. Benedek pápa után következő, egyben utolsó pápát Péter néven említik, ám a Péter nevet Jézus Krisztus 12 apostolának egyike, Szent Péter, az egyház alapjának, illetve kősziklájának nevezett első pápa tiszteletére eddig egyetlen pápa sem vette fel, s valószínűleg ezután sem fogja. Így a Malakiás jóslatában szerelő Péter név egyes hangok szerint a leendő pápa eredeti nevére utalhatott. A pápai tisztségre esélyesek között kettő Péter keresztnevű van: Erdő Péter bíboros és Peter Kodwo Appiah Turkson.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Volt-e valaha színesbőrű pápa?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra