Szovjet kém volt a világgazdasági rendszer megteremtője

2013. március 8. 17:44

A Princetonon fellelt dokumentumok arról árulkodnak, hogy a második világháború utáni világgazdasági rendszer egyik megteremtőjének tartott, egész életében a nyugati kapitalista rendszer megerősítésén fáradozó Harry Dexter White titokban megvetette az általa épített rendszert és úgy gondolta, hogy azt úgyis legyőzi a tervgazdaság. A briliáns elmének tartott White-nak nem sok ideje maradt arra, hogy a saját szemével győződjön meg tévedéséről: 1948-ban, 56 éves korában elhunyt.

A titokzatos White-ra már életében rávetült a gyanú árnyéka: az amerikaiak azzal vádolták meg, hogy éveken át – köztük a Bretton Woods-i konferencia alatt – információkkal látta el a szovjeteket. White kémtevékenysége eddig is nyílt titok volt, de csak most találtak bizonyítékot arra, hogy a szakember mélyen megvetette a nevével összefonódó, Bretton Woods-ban lefektetett pénzügyi rendszert. Benn Steil történész a Princeton levéltárában bukkant rá White Political-Economic Int. of Future című esszéjére, amelyben a közgazdász arról értekezik, hogy a szovjet tervgazdaság felülkerekedik a liberális gazdasági modellen.

White szerint a Nyugat démonizálta a Szovjetuniót, pedig úgy gondolta, hogy az Egyesült Államok és a kommunista országok szövetségével egy új világrend köszönne az emberiségre. Eddig publikálatlan dolgozatában White arra a konklúzióra jut, hogy a világ az ipari termelés feletti ellenőrzés irányába halad, s egyre nagyobb megkötöttségek várhatók a piaci verseny és a szabad vállalkozások terén. „Oroszország az első példája a működő szocialista rendszernek” – zárja esszéjét White.

A közgazdász gondolatai azért meglepőek, mert közben gőzerővel dolgozott a világ legerősebb ipari hatalmainak kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatait szabályozó Bretton Woods-i rendszer alapjainak lefektetésén. 1944-ben 44 állam – köztük a Szovjetunió – 730 küldötte tárgyalt a Mount Washington Hotelben az Egyesült Nemzetek Monetáris és Finanszírozási Konferenciáján. Az egyezmény keretén belül létrehozták a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF). A Bretton Woods-i rendszerben minden ország kötelessége volt a monetáris politika elfogadása, ami meghatározta valutájának (rögzített) átváltási arányát az aranyhoz mérve.

White olyan jó munkát végzett a konferencián, hogy Harry Truman őt jelölte az IMF vezérigazgatói posztjára és sokan úgy gondolták, hogy a befolyásos bostoni közgazdász lesz a valutaalap leendő ügyvezető igazgatója. Ebben az időben azonban az FBI-nál már javában folyt a nyomozás White politikai nézetei miatt; a munka eredményesen zárult, J. Edgar Hoover FBI-igazgató harminc forrásból is úgy értesült, hogy White egy titkos, földalatti szovjet kémhálózat tagja.

Hoover azonban nem akarta nagy dobra verni a nyomozóiroda által végzett nyomozás eredményét, így amikor 1946. február 5-én ismertette a jelentését, a szenátus illetékes bizottsága gond nélkül elfogadta White jelölését. Nem voltak ennyire nyugodtak a Fehér Házban és a State Departmentnél: mikor James F. Byrnes külügyminiszter elolvasta a White-ról írt jelentést, azt próbálta elérni Trumannál, hogy vonja vissza a jelölést. Truman azonban bizalmatlan volt Hooverrel, és salamoni döntést hozott, így White-nak be kellett érnie a vezérigazgatói poszttal.

White „lefokozása” aggasztotta Trumant, így gyorsan kellett cselekedni: ekkor merült fel az az ötlet, hogy ne a valutaalapnak, hanem inkább a Világbanknak legyen amerikai vezetője. Bár Fred M. Vinson pénzügyminiszter ötlete szíven ütötte John Maynard Keynes-t, a döntés precedenst teremtett, ugyanis a mai napig az a szokás, hogy amerikai vezetőt neveznek ki a Világbank és európai szakembert az IMF élére.

White-ot – aki 1946-ban mondott le posztjáról – 1948 augusztusában citálták az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság (HUAC) elé. Meghallgatása során a közgazdász tagadta az ellene felhozott összes vádat, de a rá nehezedő nyomást már nehezen viselte szervezete: három nappal később szívroham végzett vele. White bűnösségét a kilencvenes évek során az egykori szovjet levéltárakból előkerülő dokumentumok alapján újfent megállapították, amely ítéletet az 1997-ben felállított Moynihan-bizottság is megerősítette.