Elmaradt felelősségre vonás: Horthy Nürnbergben
2013. február 19. 11:31
Felelősségre vonásának elmaradása
A felelősségre vonástól Sztálin mentette meg Horthyt, de egyetértett ezzel Rákosi is, ugyanis nem kívántak mártírt faragni a több mint két évtizeden keresztül nemzeti szimbólumnak számító kormányzóból. A felelősségre vonás elmaradásáról szóló döntés Washington számára is elfogadható volt. Nürnbergben, mint láthattuk, így végül csak tanúként hallgatták meg. Jugoszláviának sem adták ki. A volt kormányzó ellen Magyarországon sem indult eljárás.
1945. január 25–26-án az Ideiglenes Nemzeti Kormány ülésén Teleki Géza vallás- és közoktatásügyi miniszter felvetette Horthy felelősségének kérdését. Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök erre azt válaszolta, hogy „a Kormányzó a háborút mindig meggátolni törekedett, azonban félrevezették és becsapták”. Február 16-án készült el a kormány a háborús bűnösök listájával: a volt kormányzó neve nem szerepelt rajta.
Amikor 1945. április 9. és 15. között a magyar kormány küldöttsége Moszkvában tárgyalt, Sztálin – és ez volt a döntő ebben a kérdésben – nem tekintette a volt kormányzót háborús bűnösnek, mert „öregember már”, és „mégiscsak fegyverszüneti ajánlatot tett 1944 őszén”. Frank Roberts brit diplomata jelentése is megerősíti Sztálin álláspontját („Sztálin úgy véli, hogy Horthy nem tekintendő háborús bűnösnek, és nem kell őt perbe fogni”).
Roberts még hozzátette, hogy a forrása szerint „az oroszok megállapodtak a magyar kormánnyal, hogy jobb lenne, ha Horthy nem térne vissza Magyarországra”. A magyar külügyminiszter, Gyöngyösi János, a Moszkvában elhangzottak alapján úgy tájékoztatta a budapesti brit politikai misszió képviselőjét, hogy a magyar kormány „nem tudja elképzelni, hogy [Horthyt] perbe fogják mint háborús bűnöst, halálra ítéljék, kivégezzék és így mártírt csináljanak belőle. Ez az, amit a legkevésbé akarnak. Azt javasolta, hogy a legajánlatosabb dolog az lenne, ha soha nem térne vissza Magyarországra, hanem családjával külföldön élne.”
A magyar kormány mindezek ellenére nem mondott le arról, hogy bizonyos szenzitív információkat kiszedjen Horthyból. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a szövetségesek lehetőséget biztosítottak arra, hogy a fogságukban lévő tanút vagy gyanúsítottat más állam képviselői is kihallgathassák. A magyar állam az amerikai Doman főhadnagyon keresztül tett volna fel kérdéseket Horthynak. Az államfő 1945. október 23-i kihallgatását vezető Monigan őrnagy azonban ezt nem engedte meg.
Arra hivatkozott, hogy a kérdések túlzottan felzaklatnák Horthyt, s hogy azok különben is eltértek a kihallgatás fő irányától. Monigan azon kérdésére, hogy mi várna Horthyra, ha visszaküldenék Magyarországra, Doman azt válaszolta, hogy a magyar kormány a „kényelmetlenségek elkerülése végett” nem tette fel Horthyt a háborús bűnösök listájára. Hozzátette azonban, hogy ha az amerikaiak mégis visszaküldenék Horthyt Magyarországra, akkor „nem lenne más választása a magyar kormánynak, minthogy bíróság elé állítsa és agyonlője”.
Horthy Miklós felelősségre vonása ugyan elmaradt, de szimbolikus értelemben az új hatalom tollforgatói mindent megtettek a korszak és a kormányzó teljes hiteltelenítésére. Ezt a célt is szolgálták a népbírósági perek. Marosán György, a Sztójay-per politikai ügyésze ugyanis kijelentette, hogy „a vádlottak padján Sztójayékkal együtt egy 25 éves politikai, gazdasági és társadalmi rendszer ül, és ezért kell kemény ítéletet mondani, mert a személyeken túl egy rendszer felett is ítéletet mondunk”.
Természetesen nem lehet Horthy Miklós egyszemélyi felelősségéről beszélni. Az általa szimbolizált rendszer, annak elitje, a hivatalos Magyarország tagjai is felelősek a korszakban történtekért. Az egyéni felelősség, a felelősségi szintek megállapítása – ami alól Horthy sem lehet kivétel – a jelenkor történészeinek feladata.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
