A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) kultúrpolitikájában a Magyar Rádió és Televízió (MRTV) intézményével kapcsolatos intézkedések, állásfoglalások kiemelt szerepet kaptak, mivel ez a médium – éppen a hatalmat gyakorlók döntése nyomán – nagy tömegbefolyással rendelkezett, és sokáig egyeduralkodó szerepet töltött be az elektronikus sajtóban. Nem volt rendkívüli ezért, ha a párt felső plénumai, köztük a Központi Bizottság (KB) mintegy féltucatnyi titkárából álló KB-titkárság foglalkozott a rádió és televízió könnyűzenei tevékenységével is, amelyből nem egyszer lett „ügy”. Kádárék „könnyűzenei rádióaktivitása” semmit sem bízott a véletlenre. Ha kellett, dalokat tiltott be, ha kellett, akkor pedig úgy alakíttatta a sugárzott számok programját, hogy az a szocialista embertípus általuk meghatározott és elvárt szórakozási formáinak megfeleljen. A kézi vezérlés sokszor telefonhívásokkal működött: a pártközpontból „leszóltak”, hogy milyen kívánságaik vannak, amelyeket persze az MRTV vezetői és felelős szerkesztői haptákba állva teljesítettek. Volt azonban arra is példa, hogy az öncenzúra gyakorlásával a rádiósok maguk döntöttek egy-egy szerzemény mellőzéséről, vagy kérték a dalszöveg megváltoztatását.

Selejtezés, új stúdió, francia Riviéra

A Kádár-rendszer konszolidációjának elején – a korabeli dokumentumok tanúsága szerint – a kulturális kormányzat igyekezett a lehető legszorosabbra fogni a gyeplőt. A KB titkársága 1960. május 17-én még azt is megtárgyalta, hogy a Magyar Rádió és Televízió tánczenekara kiutazhat-e a franciaországi Riviérán található Antibes-ba július 1-15. között. Végül a rádió zenei osztályának megbízott vezetője, Faludi Rezső által vezetett 21 tagú delegációnak engedélyt adtak az Európai Jazzfesztiválon való részvételre. A döntésben része lehetett annak, hogy a rendezvényen szovjet, lengyel, NDK-beli és csehszlovákiai zenekarok is felléptek, ez sarkallhatta a titkárságot az engedély megadására. Az utazás és az ezzel járó bürokratikus ügyintézés lebonyolítására a külföldi könnyűzenei szerepléseket monopolhelyzetben szervező Nemzetközi Koncertigazgatóságot (NKI) utasították. A küldöttségben a 18 zenekari tag mellett egy karmester és a korai Kádár-korszak két közkedvelt énekese, Sárosi Katalin és Németh Lehel szerepelt. Jellemző adalék ehhez a történethez, hogy a KB-titkárság döntése nyomán az engedélyen felül a zenészek nem kaptak anyagi támogatást a kiutazáshoz. Maradt tehát – az egyébként illegális – önmenedzselés, hogy ne valljanak szégyent, illetve az ilyenkor szokásos módon a költségeket átcsoportosította az NKI.

Véletlen egybeesés, hogy az MRTV éppen tánczenekarának Franciaországból való hazautazásának napján számolt be szórakoztató politikájáról az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának. Ebből az összefoglaló jelentésből kiderült, hogy a rádiónál a tánczenei repertoárból kiselejtezték azokat a dalokat, amelyek szerintük nem feleltek meg a szocialista ideológiának. Minden bizonnyal itt zömmel a Horthy-korszakban a rádióban készült felvételek jöttek szóba, és nem kis megelégedettséggel nyugtázta a beszámoló írója, hogy ez által a számok szövegeinek általános színvonala emelkedett. De csak szerinte, az utókor ítélete ugyanis leginkább a traktoros-felvonulásos énekeket, indulókat száműzte az adásokból. A kispolgárinak minősített zeneszámok egy részének leselejtezése a rádió hangarchívumából nem egy esetben pótolhatatlan veszteséget okozott, miközben barbár tettük kapcsán a pártapparatcsikok a szocialista eszme könnyűzenei területen való győzelméről hozsannáztak. A rendszer melletti teljes kiállás a rádió részéről ugyanakkor egyáltalán nem meglepő, hiszen költségvetésük a pártállam belátásától függött, az elektronikus sajtónak pedig a többi médiumhoz hasonlóan alapvetően a diktatúra kiszolgálójaként kellett működnie.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2013. tavasz számában olvasható.