Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Dúl a tankönyvháború Izrael és Palesztina között

2013. február 8. 14:29

Ugyan a másik emberi mivoltát nem kérdőjelezik meg, kölcsönösen ellenségként festik le egymást a zsidók és a palesztinok az iskolai tankönyvekben, amelyek sajátos földrajzi ismeretekről árulkodnak – olvasható az amerikai külügyminisztérium hivatalának hétfőn közölt tanulmányában.

<

A State Department által közölt tanulmány volt az első átfogó empirikus és kvantitatív összehasonlító elemzés, amely az Izraelben és Palesztinában jelen levő iskolai tankönyvekről látott napvilágot. A vizsgálatot a zsidó állam oktatásügyi minisztériuma bojkottálta, így nem is vett részt a kutatásban; az oktatási tárca elfogultnak nevezte az amerikai külügyminiszter égisze alatt megvalósuló tanulmányt, mondván, az elemzés hibás összehasonlítást tesz az izraeli és a palesztin oktatási rendszerek között.

Ugyan az elmúlt években számos elemzés foglalkozott az izraeli és a palesztin tankönyvekkel, a készítők szerint a mostani a legátfogóbb tanulmány, amely a két oktatási rendszerrel foglalkozik: 94 palesztin és 74 izraeli tankönyvet, összesen több mint háromezer szöveget, fotókat és térképet vontak vizsgálat alá. A vizsgálatot a külügyminisztérium Demokrácia, Emberi Jogi és Munkaügyi Hivatala (Bureau of Democracy, Human Rights and Labor Affairs, DRL) támogatta, vezetője a Yale egyik professzora, Bruce E. Wexler volt, őt egy izraeli és egy palesztin szakértő segítette.

Az Izraeli Főrabbinátus elhatárolódott a tanulmánytól, amit azzal indokolt, hogy a kutatók módszertani hibákat követtek el munkájuk során. A 19 tagú tudományos tanácsadói bizottság két izraeli képviselője szintén különvéleményének adott hangot a felmérés végső következtetéseivel kapcsolatban, amelyeket egyébként az izraeli és a palesztin félnek is megküldtek. A palesztinok semmilyen kritikát nem fogalmaztak meg a kutatással kapcsolatban, a Palesztin Hatóság szóvivője útján azt közölte, „nyitottak” a további párbeszédet illetően.

Az arab és az izraeli tankönyvek közös jellemzője a térség földrajzi viszonyainak igen eltérő interpretációja. A vizsgálatba bevont palesztin könyvek csupán 4 százaléka tüntette fel a határokat Ciszjordánia, a gázai övezet és Izrael között, s nevezte meg az egyes entitásokat, miközben a tankönyvek több mint fele az egész területet Palesztinaként jelöli. De nem sokkal rózsásabb a helyzet az izraeli művek esetében: itt a könyvek háromnegyede mulaszt el határvonalat húzni a területek között, azt sugallva, mintha mindegyik rész Izrael fennhatósága alatt állna.

Sokatmondó tény, hogy az arab-izraeli békével foglalkozó fejezetek csak elvétve (2 százalék) akadnak a palesztin könyvek között. E téren valamelyest jobb a helyzet a zsidó állami könyvek esetében (25 százalék), azonban a hagyományostól különvált ultraortodox oktatási rendszer könyvei inkább az arabokhoz állnak közelebb (7 százalék). Hasonlóan kiábrándító a világvallások kvalitatív említése: az izraeli iskolai könyvek alig felében esik szó az iszlámról (az ultraortodox esetében ez 7 százalék), miközben az arab nyelvűek között még ennél is kevesebb (15 százalék) foglalkozik a judaizmussal.

Érdekesség – összegzi a tanulmány –, hogy az izraeli könyvek sokkal önkritikusabbak, mint a palesztinok, és számos olyan történelmi példát citálnak, amelyet Izraelben is széles körben bírálnak: ilyen például az 1948 előtti időszak arabellenes támadásai, vagy éppen a sabrai és a shatilai menekülttáborokban élő palesztinok lemészárlása, amit az Izrael által támogatott libanoni keresztények követtek el 1982-ben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Dúl a tankönyvháború Izrael és Palesztina között

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra