A Népszövetségben követelt revíziót a 80 éve elhunyt Apponyi

2013. február 7. 10:04

1846. május 29-én született Bécsben, az udvarhoz hű arisztokrata család sarjaként. A Bécsi és a Pesti Egyetemen tanult jogot, majd két évig Nyugat-Európában utazgatott. 1872-ben a Deák-párt színeiben választották képviselővé Szentendrén, 1878-tól az Egyesült Ellenzék (1892-től Nemzeti Párt) meghatározó alakja, majd vezére lett. Az Országgyűlésben 1881-től haláláig a jászberényi kerületet képviselte.

Az 1880-as évektől - feladva ókonzervatív nézeteit - a kiegyezésben megfogalmazott nemzeti jogokat vette fel programjába. 1892-ben ő indította az állam és egyház elválasztását hozó egyházpolitikai harcokat, de a kötelező polgári házasságkötést már nem fogadta el. A századfordulón pártjával belépett a Szabadelvű Pártba, és 1901-től két évig a képviselőház elnöke volt. Két év múlva kilépett és újraalapította a Nemzeti Pártot. 1905-ben a Függetlenségi és 48-as Párthoz csatlakozott, szemben állt az uralkodó által törvénytelenül kinevezett "darabont-kormánnyal".

1906-tól négy évig a Wekerle-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere volt, nevéhez fűződik az ingyenes elemi oktatás bevezetése, ugyanakkor ő írta elő a nemzetiségi gyerekeknek a magyar nyelv elsajátítását (Lex Apponyi). Az első világháború kitörésekor nemzeti összefogásra szólított fel, de 1916-tól már támadta a Tisza-kormányt. 1917-18-ban újra vallási és közoktatási miniszter lett. A háború elvesztése után visszavonult, a Tanácsköztársaság idején felvidéki, a csehszlovákok által megszállt éberhárdi birtokán élt.

1919 végén a Huszár-kormány őt nevezte ki a magyar küldöttség vezetőjévé a trianoni béketárgyalásokon. Apponyi 1920. január 16-án három nyelven fejtette ki a magyar álláspontot, hatalmas ívű szónoklatában történeti-jogi, gazdasági, földrajzi, kulturális, nyelvi és etnikai érvekkel, a bolsevizmus elleni harcra hivatkozva próbálta Magyarország integritását megvédeni. A földrajztudósként is elismert Teleki Pál által készített néprajzi térképet bemutatva demonstrálta az öt főhatalom képviselőinek, hogy a tervezett új határok mentén tömbben élő magyarok igen jelentős számban kerülnének idegen uralom alá. Beszédében előre jelezte a diktátum okozta későbbi bajokat, a győztesek szemére vetette a wilsoni önrendelkezési elv mellőzését. Közölte azt is, hogy érvei elvetése, az új határok fenntartása esetén Magyarország népszavazást kér.

A békeszerződés tervezete, amely Magyarország új határait is rögzítette, azonban már hónapokkal korábban megszületett, és azon jottányit sem változtattak. Egy hónappal később Apponyi vette át a békediktátumot, ami után az egész küldöttség lemondott; a szerződést 1920. június 4-én Benárd Ágost népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ írta alá.

Az 1920-ban összeült Nemzetgyűlésben az igen népszerű Apponyi a pártonkívüli legitimista ellenzék egyik vezetője lett, de Bethlen István kormányfőnek sikerült ügyes taktikázással háttérbe szorítania. Apponyi 1923-tól Magyarország fődelegátusa lett a Népszövetségben, revíziót és népszavazást követelt a vegyes lakosságú területeken. 1898-tól az MTA tiszteleti tagja, 1890-től a Kisfaludy Társaság tagja, 1920-tól pedig a Szent István Akadémia elnöke volt. 1921-ben az aranygyapjas rend lovagja lett. 1933. február 7-én Genfben halt meg.

Kiváló szónok volt, beszédeit jogi szabatosság, kitűnő formaérzék, magas eszmeiség és fegyelmezett gondolkodás jellemezte, ám a gondolatok tetszetős megfogalmazása olykor politikai következetlenséget eredményezett. Konzervativizmusát Eötvös József-i szabadelvűség színezte, annak vallási semlegessége nélkül; ugyanakkor szólt a felekezeti elfogultság ellen és a lelkiismereti szabadság mellett is. Bár a nemzet jövőjét a dinasztiához ragaszkodva, a monarchián belül képzelte el, a királyi hatalom ellen a magyar állami jogfolytonosság őreként lépett fel.