Kulturális háborút indított a Janus-arcú Törökország

2013. január 24. 10:34

Kulturális háború

Kulturális sovinizmus, zsarolás – újabban eme két, Törökországra nézve nem túl hízelgő kifejezés kezd elterjedőben lenni a kis-ázsiai ország kultúrpolitikájával kapcsolatban világszerte. Berlinben, Párizsban, New Yorkban is azt vetik Ankara szemére, hogy a kulturális vezetés nem hosszabbítja meg a külföldi kutatócsoportok ásatási engedélyeit, amiért az anyaországok múzeumai nem adják vissza a szerinte őt megillető, jogtalanul elvett műkincseket.

Törökország – érezve megnövekedett diplomáciai befolyását és gazdasági hatalmát – egyre magabiztosabbnak tűnik. A politikai vezetés eltökélt szándéka, hogy visszaszerezze az ország területéről elszállított értékes leleteket, amit egyszerűen „kulturális háborúnak” nevez, ugyanakkor tagadja, hogy célja eléréséhez az engedélyek visszatartásának eszközével élne.

Az 1829-ben alapított Német Régészeti Intézet pontosan ennek ellenkezőjét tapasztalhatta meg. Az intézmény volt az egyik legelső áldozata a törökök haragjának, miután Ankara korábban azzal fenyegette meg vezetőit, hogy azonnal visszavonja a német régészeknek az egyik törökországi ásatási lelőhelyre vonatkozó engedélyét, ha Berlin nem tesz haladéktalanul eleget kérésüknek és nem adja vissza a berlini múzeum tulajdonában levő 3300 éves hettita szfinxet. Amikor a szobor tavaly hangos fanfárok közepette végül visszatért Törökországba, az intézet folytathatta a megkezdett helyreállítási munkálatokat, azonban az ásatások kérdését azóta sem rendezték megnyugtatóan.

Politikai eszközök?

Törökország a politika piszkos játékát űzi – állítja Hermann Parzinger, a berlini Porosz Kulturális Örökség Alapítvány elnöke, aki úgy látja, hogy Ankara ezzel a jövőbeni tudományos együttműködések alól húzza ki a szőnyeget. „A törökök a politika agresszív stílusához nyúltak. Megpróbálnak zsarolni minket és másokat azzal, hogy a régészeket kiebrudalják. Az új taktikájuk az, hogy megvádolnak minket, mondván, nem fordítunk elég forrást az ásatások infrastruktúrájának megteremtéséhez” – közölte felháborodottan Parzinger.

A szfinx visszatérése óta Törökország újabb követelésekkel állt elő: az alku legújabb tárgya egy kétezer éves márványtorzó Aphrodisiasból, egy középkori sírkő, valamint egy 13. századi mihráb (falifülke) Konyából. „Az összes tárgyhoz legálisan, vásárlás útján jutottunk hozzá száz évvel ezelőtt” – fejtegette Parzinger. Törökország ezenkívül más patinás intézményekkel is vitában áll, többek között a párizsi Louvre-ral és a New York-i Metropolitan Museum of Arttal.

Ankara hangsúlyozza: csak azon leletekre tart igényt, amely jogilag is megilleti. Ertugrul Gunay török kulturális és turisztikai miniszter tájékoztatása szerint 2002 és 2012 között összesen 4067, Törökország területéről elszállított tárgyat sikerült visszaszerezni, aminek köszönhetően egyes török múzeumok – állítja Gunay – ma már a világhírű európai társaikkal is felveszik a versenyt.

Szakértők szerint azonban ordító ellentmondás van Törökország kulturális háborúja és a területén folyó ásatási lelőhelyek kiábrándító helyzete között. Ennek egyik ékes példája az izmiri tartományban található Allianoi római kori fürdőkomplexuma, amelyet a heves tiltakozások ellenére 2011 februárjában a Yortanli duzzasztógát építése miatt vízzel árasztottak el. Allianoi sorsában Zeugma is osztozott, de ugyanez vár a Tigris partján fekvő bronzkori településre, Hasankeyfre is. Nem járt jobban a konyai Askar Hoyuk ötezer éves temetkezési helye, ahova szórakoztatóközpontot terveznek, valamint a bizánckori Yenikapi, amely a Boszporusz alatt futó Marmaray-alagút építésének esett áldozatul.