Botrány a Katolikus Püspöki Kar 1951-es hűségesküje után

2013. január 2. 11:08

Defenzívában az egyház

A 20. század negyvenes évtizedének a végén egyre gyorsuló ütemben bontakozott ki a harc az ateizmust hirdető állam és az egyházak, főleg a Római Katolikus Egyház között. Ezeket a politikai összecsapásokat a kommunista párt által irányított államhatalom nyerte meg, az egyházakat, főleg a katolikus egyházat pedig folyamatos vereségek és veszteségek érték.

Az eseménysor főbb állomásai: 1948 közepén államosították az egyházi iskolákat, ugyanezen év decemberében letartóztatták, és 1949 elején börtönbüntetésre ítélték Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket. 1949 szeptemberétől fakultatívvá (vagyis csak választhatóvá) tették az addig mindenkire kötelező vallásoktatást. Októberben a Minisztertanács rendeletileg tette kötelezővé a Magyar Népköztársaságra, valamint az Alkotmányra leteendő esküt. Ezzel a katolikus klérustól a népköztársaság hivatalos elismerését akarták kikényszeríteni. (Az eskü szövege a következő volt: „Én X. Y. esküszöm, hogy a Magyar Népköztársasághoz, annak népéhez és Alkotmányához hű leszek; az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom; az állami hivatalos titkot megőrzöm; hivatásom körében a nép érdekeinek szolgálatával járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy működésemmel a Magyar Népköztársaság megerősítését és fejlődését előmozdítsam.")

Az eskü letételét azonban a püspöki kar és a szerzetesrendek vezetői megtagadták, arra hivatkozva, hogy ilyen cselekményt csak az „Apostoli Szentszék", vagyis a Vatikán engedélyével tehetnének meg. 1950 nyarán a déli határsávból telepítették ki a szerzeteseket, majd visszavonták e rendek működési engedélyét is (tehát feloszlatták őket), s csupán a megmaradó katolikus iskolákban „a tanítás ellátására szükséges megfelelő számú" tanítórend tevékenységét tették lehetővé.

1951-ben a kormányzat újabb lépéseket tett az egyházak ellenében: Grősz József kalocsai érseket - Mindszenty bebörtönzése után a katolikus egyház vezetőjét - május folyamán szintén letartóztatták, és összeesküvés címén pert kezdeményeztek ellene. 1951. június 23-án - a Grősz-per második napján - több megyéspüspököt ideiglenes háziőrizetbe helyeztek, és a június 28-ai ítéletben Grősz Józsefet 15 év fegyházra ítélték (vádlott-társai és a mellékperekben szereplők súlyos ítéleteket kaptak, több halálos ítélet is született). Ezzel a katolikus egyház súlyos defenzívába szorult, sőt kénytelen volt látványosan is meghajolni a kommunista államhatalom előtt.

Július 3-án a püspöki kar nyilatkozatot adott ki arról, hogy a népköztársaság törvényeit megtartja, az ún. „államellenes" tevékenységet elítéli, és a korábbi egyház és állam közötti megállapodásokat betartja. Másnap a Minisztertanács törvényerejű rendeletet adott ki a főkegyúri jog gyakorlásáról (vagyis az egyházi állások betöltésének, a kinevezések jogáról), mely szerint új egyházi vezető csak az Elnöki Tanács előzetes hozzájárulásával kerülhet pozíciójába.

1951. július végén a püspöki kar nem halogathatta tovább a tőle elvárt aktust: a főpapok 21-én az Elnöki Tanács előtt személyesen megjelenve letették a fentebb ismertetett szövegű államesküt. Az eskü letételének eseménysorához kapcsolódóan ebben a cikkben egy érdekes adalékkal szolgálunk, amely bár közvetlenül nem ad új információkat az egyház és az állam közötti küzdelem történetéhez, sem pedig a hűségeskü letételének politikai vagy jogi körülményeihez, mégis is sok mindent megmutat az akkori idők mentalitásából.

Egyszerű esetről van szó, amely korábban is megtörtént, és manapság is gyakorta észlelhető, az adott helyzethez viszonyítva azonban igencsak komikusan hat, főleg, ha a kommunista párt által indított „kulturális forradalom" szándékához és céljaihoz, az új embertípus kineveléséhez hasonlítjuk.

1. Defenzívában az egyház
2. A botrány