Abafi Lajos

2011. december 20. 13:44

A német polgári családból származó Abafi a temesvári Stieber-féle kereskedelmi iskola tanulója volt a neoabszolutizmus első éveiben, 1850 és 1853 között. Ennek elvégzését követően másfél évtizedig (1854-1868) könyvkereskedő-segéd lett Temesvárott, Pesten, Pozsonyban és néhány német városban. 1868-ban Rautman Frigyessel társulva önálló könyvkereskedést nyitott Pesten.

Rajongott az irodalomért, az ’50-es évek végétől több történeti, irodalomtörténeti és könyvészeti mű is kikerült a kezei közül. 1869-ben Az elégia című művével pályázott a Kisfaludy Társaság pályázatán, s nyert. Számos cikk megírása mellett több folyóirat szerkesztésében is közreműködött. 1869 és 1870 között a Magyar Könyvészetet, majd a Magyar Könyvesházat szerkesztette.

1876-től a Petőfi Társaság tagja. 1884-ben indította útjára a 11 kötetet megért Hazánk című történelmi folyóiratot, az 1890-es évek második felében pedig a Rovartani Lapok szerkesztője. A diploma nélküli, autodidakta Abafi legkedvesebb folyóirata a Figyelő volt, melyet 1876 és 1890 között vezetett. 1878-ban az Országos Magyar Könyvkereskedők Egyletének elnöke lett.

Nem üzletember típus volt, tehát nem az eladhatóságot és a kelendőséget, hanem az értéket és a szépséget kereste, ezért tönkre is ment, hiszen minden vagyonát az irodalomra áldozta. Sokan lenézték az akadémikusok közül, majd 1890-ben, mikor az MTA végleg beszüntette a folyóirata támogatását, kedvenc folyóiratának búcsút intett, majd 1896-ban csendben becsukta könyvkiadó boltját is. Jellemző rá gyakran ismételt mondása: „az az én bajom, hogy nagyon szeretem a magyar nemzetet és az irodalmat.”

A művészet iránti szeretete és kutatásai révén a múlt század elején még nem lehetett őt és munkásságát figyelmen kívül hagyni, ha valaki a magyar irodalommal akart foglalkozni. 1901-től a Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi osztályán dolgozott. Könyvészeti szakcikkein kívül fontosak még a rovartanban tett kutatásai is. 1898-ban Budapesten jelent meg A lepkészet története Magyarországon című munkája. A műfordító, irodalomtörténész, könyvkiadó, bibliográfus és lepkész 1909-ben a fővárosban hunyt el.

Főbb művei:

• Az elégiáról, Pest, 1869.
• A magyar népdalról, Pest, 1872.
• Mikes Kelemen, Pest, 1872.
• Feszler Ignác Aurél, 1878.
• Kazinczy Ferenc mint szabadkőmíves, 1878.
• A lepkészet története Magyarországon, Budapest, 1898.
• A szabadkőművesség története Magyarországon, Budapest, 1900.
• Az olaszországi magyar légió történetéhez
• Magyarország lepkéi, Budapest, 1907.