Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Eddig ismeretlen Csók István-képet árvereznek

2012. december 10. 09:34 MTI

Csók István Züzü tükör előtt című, eddig ismeretlen olajfestménye mellett antik és kortárs festmények, porcelánok, bútorok és szőnyegek szerepelnek a Nagyházi Galéria keddtől csütörtökig tartó árverésén, szombaton pedig ezüstökre és ékszerekre licitálhatnak az érdeklődők.

<

Mayer Vera, a galéria festménybecsüse elmondta, hogy a szerdai kínálatból kuriózumnak számít egy eddig lappangó Csók István-kép. A festő ismert Züzü sorozatában a lányát festette meg különböző élethelyzetekben. A nemrég előkerült Züzü tükör előtt című, nagyméretű alkotást sem a kutatók, sem a gyűjtők nem ismerték eddig. A kép a Szinyei Merse Társaság volt jogtanácsosának, Kuncz Ödönnek a hagyatékából származik. Külön érdekessége, hogy Csók István ismert kompozíciói szerepelnek a festmény hátterében, amelynek kikiáltási ára 5,5 millió forint.

Aba-Novák Vilmos Tündérhegyi szanatórium című olajfestménye is különleges. A képet 1931-ben festette egy barátjának, családi tulajdonból került elő, nem szerepelt még aukción, a képre 5 millió forinttól lehet licitálni.

Mayer Vera kifejtette, hogy az első napon, kedden 310 tételt árvereznek, közülük unikálisnak számít a 7 millió forintos kikiáltási árról induló, Bartoloni római festőnek tulajdonított, 1770 körül készült nagyméretű kép, amelyen Assisi Szent Klára az oltári szentség segítségével elűzi a szaracénokat. A legmagasabb kikiáltási árról, 18 millió forintról indul a jó nevű Ciacomo Guardi velencei művész két védett olajfestménye Capriccio I.-II. címmel.

A csütörtöki árverés műtárgyai között szerepelnek patikaedények és szirupos kancsók főleg Itáliából és Flandriából. Ebből a legérdekesebb egy 16. század végéről megmaradt ónmázás patikaedény 850 ezer forintos kikiáltási árral. A keleti tárgyak közül figyelemre méltó egy kínai istennőt megjelenítő, nagyméretű faragott elefántcsont figura, amelynek 750 ezer forint az induló ára.

Az árverésen egy pipagyűjtemény is szerepel. A tajtékkő pipák közül múzeumi darab a 19. század végéről "Az ezredéves kiállítás alkalmából készíttetett" feliratú, díszkulacs formájú, címerrel ellátott darab, amelynek 240 ezer forint a kikiáltási ára. A szecessziós Zsolnay-porcelánok közül Mayer Vera kiemelte az 1910 körül készült, sellőkkel díszített vázát, amelynek kikiáltási ára 320 ezer forint. A bútorkínálatból kiemelkedik egy 18. századi osztrák, fenyőfa alapon diófa és diógyökér borítású komód és egy írószekreter 2, 4 millió forintos kikiáltási árral.

A szombati ezüst- és ékszerkínálatból 3,2 millió forintról indul egy 1680 körül készült brassói barokk fedeles ezüst kupa és kuriózumnak számít a berlini olimpiai fáklyatartó 1936-ból. Az ékszerek zöme a 19. század végéről és a 20. század elejéről származik, közülük a becsüs megemlített egy régi csiszolású briliáns szoliter gyűrűt, amelyért 1,1 millió forinttól lehet licitálni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Eddig ismeretlen Csók István-képet árvereznek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra