Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
2012. november 29. 18:30
Saját tehetetlenségét ismerte el Nagy-Britannia azzal, hogy az ENSZ-re hagyta a korábban saját felségterületének számító Palesztina megoldhatatlannak tűnő helyzetének rendezését. 65 éve, 1947. november 29-én döntötték el a világszervezet közgyűlésén, hogy az angol mandátumterületet egy arab és egy zsidó államra osztják.
A briteké a mandátum
Az első világháború után az olaszországi San Renóban tartott 1920-as konferencián több világpolitikai esemény is zajlott egy időben: egyrészt az utolsó szöget is beverték Európa beteg embere, a meghódított területeitől megfosztott Törökország koporsójába, másrészt ekkor szilárdult meg a népszövetségi mandátumrendszer. A közel-keleti államokat úgynevezett mandátumterületekre osztották: Franciaország megkapta Szíriát és Libanont, Nagy-Britannia Mezopotámiát (a későbbi Irakot), Palesztinát pedig közvetlenül a Népszövetség alá rendelték.
Április 24-én Nagy-Britannia, Franciaország beleegyezésével, a Palesztina fölötti protektorátust ellátó egyedüli hatalommá lépett elő. A Népszövetség Palesztina-statútumában meghatározza Nagy-Britannia feladatait: London lesz felelős azért, hogy az országban olyan politikai, közigazgatási és gazdasági körülményekről gondoskodjék, amelyek biztosítják egy zsidó nemzeti otthon létrehozását.
A brit kormány, még mielőtt a mandátum június 1-jén jogerősen életbe lépett volna, leváltotta Palesztina katonai kormányzóját, és sir Herbert Samuelt nevezte ki polgári főbiztossá. Július 20-án Szíriába francia csapatok vonultak be, s megdöntötték a március 7-én a Szíriai Egyesült Királyság uralkodójává választott Fejszált, aki Nagy-Britannia szövetségese volt. Fejszál végérvényesen lemondott a trónról, majd 1921-ben Irak királya lett.
Miután Winston Churchill brit gyarmatügyi miniszter Palesztina Jordán folyótól keletre eső részét (Transzjordánia) „ideiglenesen" felajánlotta Fejszál testvérének, Abdullahnak, a későbbi háborús kormányfő újabb, a cionisták által bírált lépést tett. 1922-ben kiadta az első Fehér Könyvet, amely első ízben hivatkozik arra, hogy a zsidó bevándorlást korlátok közé kell szorítani. A britek évtizedeken át semmi mást nem tettek, csak megpróbáltak egyensúlyozni a cionisták és az arabok között – írja Együttélésre ítélve. Zsidók és palesztinok küzdelme a Szentföldért című könyvében Rostoványi Zsolt, hozzátéve, hogy ebből azonban a kisszámú zsidó bevándorlás miatt eleinte semmi nem látszott.