Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Akik nem nyugodhattak békében

2012. november 29. 14:22

<

Evita: furgonból színházba

Az 1952-ben méhnyakrák következtében elhunyt Eva Perón holttestét egy puccsot követően, 1955-ben távolították el addigi sírhelyéről. Az új hatalom érdekelt volt a „perónizmus” Argentínából való teljes kiűzésében, így természetes volt, hogy a mozgalmat jelképező holttestet is eltűntessék. A testet minden bizonnyal először egy furgonban tartották, amely a fővárosi filmszínház mögött parkolt, majd a városi vízmű belsejében bukkant fel; ezt követően valószínűleg a katonai hírszerzés irodáiban tárolták.

1957-ben a Vatikán támogatásával végül a holttest egy milánói temetőben került elhelyezésre, álnév alatt. Eközben graffitik kezdtek megjelenni Buenos Aires utcáin, azt kérdezve, hogy „Hol van Eva Perón?”. 1971-ben a testet kihantolták, s Madridba vitték, abba a városba, ahol férje száműzetését töltötte. Két évvel később Perónt ismét megválasztották a dél-amerikai ország elnökévé, ám hamarosan ő is elhunyt. Harmadik felesége, Izabella felügyelte Evita testének Madridból Argentínába szállítását. Evita teste azóta a Buenos Aires-i Recoleta temetőben lévő atombunkerre emlékeztető családi mauzóleumban nyugszik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Akik nem nyugodhattak békében

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra