Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Mussolini arcai

2012. november 12. 14:30

<

Szocialistaként kezdte

Mussolini az anyatejjel együtt szívta magába a szocialista eszméket, főképp apja hatására. Ő maga a mexikói baloldali elnökről, Benito Juárezről kapta a nevét, de két középső neve, az Amilcare és az Andrea is a család szocialista kötődését hangsúlyozza (a két olasz államférfi Amilcare Cipriani és Andrea Costa baloldali politikusok voltak).

Mussolini svájci tartózkodása idején ismerkedett meg Marx, Kropotkin, Kant, Nietzsche, Hegel és Spinoza munkásságával, ezen időszak alatt rengeteget olvasott, gondolataikból sokat átvett. Később újságíró lett, szakszervezeti gyűléseken szónokolt, ahol az erőszakot a követelések érvényesítési eszközének tekintette. Többször lecsukták, 1904-ben pedig ismert személyként tért haza. Mikor 1909-ben megnősült, már a legveszélyesebb ifjú szocialistának tartották Olaszországban.

La Lotta di Classe (Osztályharc) című kiadványa oly sikeres volt, hogy 1912-ben az Avanti!, a szocialisták lapjának szerkesztője lett. A lap nacionalista és imperialista-ellenes alapon támadta az olasz belépést az első világháborúba. Később már a háború mellett agitált, bízva, hogy azt forradalom követi. Amikor azonban azt tapasztalta, hogy erőfeszítéseit nem koronázza siker, a lap szerkesztéséről lemondott, a szocialisták kizárták soraikból, s egy hirtelen irányváltással az Il Popolo d’Italiát kezdte szerkeszteni, immáron teljesen nacionalista hangnemben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Mussolini arcai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra