Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Politikai gyilkosságot ismert el Izrael

2012. november 9. 08:29

Több mint 24 évvel az után, hogy Tunéziában likvidálták Khalil Ibrahim Wazir palesztin katonai vezetőt, Izrael beismerte, hogy a Moszad ügynökei ölték meg a férfit.

Wazir a világi Fatah egyik megalapítója és a néhai palesztin elnök, Jasszer Arafat egyik vezető tanácsadója volt, akit Izrael terroristának, míg az arabok szabadságharcosnak tartottak. Izrael éveken át tagadta, hogy köze lenne az 1988. április 16-án meggyilkolt férfi halálához, mígnem a múlt héten az izraeli katonai vezetés a hozzájárulását adta annak az interjúnak a megjelentetéséhez, amelyet a Jedihót Aharonot című lap újságírója készített a titkos művelet akkori vezetőjével. A cikk több mint egy évtizeden át nem mehetett át a katonai cenzorok szűrőjén.

Wazir, ismertebb nevén Abu Dzsihád, több Izrael-ellenes akció megszervezésében is tevékeny szerepet játszott, például az 1978-as, 38 izraeli állampolgár halálával végződő buszeltérítést és a kilenc évvel későbbi, első intifáda néven ismert palesztin felkelést is ő irányította, utóbbit Tunéziai székhelyéről.

A jelentés szerint 26 izraeli kommandós hajtotta végre a támadást Wazi jól védett házánál. A misszió parancsnoka, Nahum Lev 2000-ben hunyt el motorbalesetben, röviddel az után, hogy interjút adott az akcióról Ronen Bergman izraeli újságírónak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Politikai gyilkosságot ismert el Izrael

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. tél: A szeretet mártírjai

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra