Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A hidegháború egyik legforróbb pillanata

2012. október 15. 13:31

A HMS Conqueror vadásztengeralattjáró, amely a falklandi háborúban az ARA General Belgrano cirkálót két torpedóval eltalálta és elsüllyesztette, néhány héttel később egy sokkal veszélyesebb hadműveletben vett részt.

<

A HMS Conqueror leginkább arról ismert, hogy a Falkland-szigetekért 1982 derekán vívott háborúban eltalálta és elsüllyesztette az argentin flotta zászlóshajóját, a General Belgrano cirkálót. A két torpedó azonnal az óceánfenékre küldte a hajót, fedélzetén összesen 323 fővel, akik mind hullámsírba vesztek. A világ nagy része felháborodva fogadta a hírt. Legfőképpen Argentína, ahol a történteket egy védtelen hajó elleni háborús bűntettnek állították be, de az eset Nagy-Britanniában is nagy vihart kavart.

Két hónappal a szigetek felszabadítása után a HMS Conqueror már a komor Barents-tengeren, a szovjet északi flotta hátsóudvarban szelte a vizet. Christopher Wreford-Brown kapitány célkeresztjébe egy lengyel zászló alatt vonuló kémhajó (hivatalos nevén Auxiliary General Intelligence, AGI) került, amelyre egy vontatott elrendezésben alkalmazható szonár (towed array sonar) volt felszerelve. A Conqueror célja egyértelmű volt: megszerezni és kielemezni a szovjet haditechnológia egyik legújabb elemét. Az akció az amerikaiak támogatását élvezte, s Pincérnő Hadműveletként (Operation Barmaid) vált ismertté.

„Ha a hidegháborúra gondolunk, akkor Kuba, Berlin, a rakétaválság vagy a tankok jutnak az eszünkbe. Ez a konfliktus azonban a tengerben, a felszín alatt zajlott, ahol a keleti-nyugati szembenállás a legveszélyesebb volt” – fejtette ki Stuart Prebble dokumentumfilmes, akinek legutóbbi könyve, a Secrets of the Conqueror (A Conqueror titkai) az Operation Barmaid részleteit fedi fel.

Az ötvenes-hatvanas években a haditechnológiában elért szupremáciájuk biztos tudatában dőlhettek hátra az angolok és az amerikaiak. Ez az önbizalom azonban a hetvenes évekre folyamatosan elpárolgott. A szovjet tengeralattjárók idővel gyorsabbak és csendesebbekké váltak, s a technológiai fölényt is sikerült ledolgozniuk.

A kérdés igen érzékeny volt a britek számára, London ugyanis sokszor igen kellemetlenül jött ki a világháború utáni nagy kémbotrányokból. A briteket az Egyesült Államok segítette; a virginiai General Dynamics Corporation, a CIA egyik beszállítója látta el speciális felszereléssel a brit tengeralattjárókat – kérdés azonban, hogy miért nem a sokkal nagyobb amerikai haditengerészet vett részt az akcióban? A britek úgy vélekedtek, hogy képzettebb szakembereik vannak, de cinikus módon arra is gondolhattak, hogy egy brit hajó elfogása sokkal kisebb skandalummal járt volna, mint egy amerikai tengeri járműé.

A kábelek elvágása és annak véletlenként való beállítása nem volt könnyen kivitelezhető feladat. A Conqueror kétszer is kísérletet tett – egyszer a Földközi-, aztán a Barents-tengeren –, hogy bevesse a speciális csipőfogókat, mielőtt augusztusban a végső támadásra szánta rá magát. Az akcióra szovjet felségvizeken, alig négy kilométerre a partoktól került sor, ami különösen veszélyes volt, mivel ha felfedezték volna, azonnal a légierővel és szovjet hajókkal került volna szembe a tengeralattjáró.

Nem tudni, hogy az AGI legénysége észlelte-e a britek sikeres akcióját. Tény, hogy a lengyelek közül ezt senkinek nem állt volna érdekében jelezni feletteseiknek, mivel könnyen lehet, hogy hamarosan a Gulagon találták volna magukat. Miután a Conqueror elérte a clyde-i bázist, a vontatókábelt repülőgépre tették és további elemzések céljából az Egyesült Államokba szállították.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A hidegháború egyik legforróbb pillanata

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra