Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megtalálhatták Európa első városát

2012. október 7. 23:21 MTI, Múlt-kor

Bolgár régészek azt állítják, hogy megtalálták Európa első városát a várnai régióban, a Bulgária északnyugati részén található Provadija közelében.

<

A felfedezést Vaszil Nikolov professzor, a szófiai Nemzeti Régészeti Intézet és Múzeum kutatója jelentette be - írta a 24 Chassa (24 óra) című bulgáriai napilap vasárnapi száma. A felfedezést brit, német és japán kutatók is megerősítették.

Nikolov éveken át tanulmányozta a provadijai sógyár udvarán található trák kori mesterséges dombot. A szakember meggyőződése szerint az erődített település létrehozását a sólelőhely motiválta, hiszen a só az őskorban épp olyan értékes nyersanyag volt, mint napjainkban a kőolaj.

Körülbelül 300-350-en lakták a várost, az emberek emeletes házakban éltek és legfőképp sóbányászattal foglalkoztak, ami jól jövedelmezett, erről tanúskodnak egyebek közt a település közelében feltárt nekropolisz gazdag sírmellékletei, egyebek közt kerámiaedények és réztűk.

A régészek szokatlan temetkezési rítusok nyomaira bukkantak: a holttesteket néha félbevágták és hason fekve temették el. A felfedezés előtt szakembereknek már sikerült bebizonyítaniuk, hogy itt volt Európa első sógyára is. A kőből épített, i.e. 4700-4200-re keltezhető bástyák és falak valószínűleg a területen folyó sógyártást védték a betolakodóktól.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Megtalálhatták Európa első városát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra