Múlt-kor.hu

A törökök szerencsenapja: augusztus 29.

A törökök szerencsenapja: augusztus 29.

2012. augusztus 29. 14:15 Fodor Pál

A Szapolyaiak hívására

Miután meghalt János király (1540. július 22.), Ferdinánd király pedig sereget küldött Buda elfoglalására (1540 õsze), a szultáni udvar elhatározta, hogy véget vet a Szapolyai-országrész korlátozott önállóságának, elfoglalja Budát, és az ország középsõ és keleti felét a birodalomhoz csatolja. A magyar székvárosból elõretolt bázist alakít ki, s a következõ években a magyarországi területekre támaszkodva, az ellátási vonalakat lerövidítve újra megpróbálkozik Bécs elfoglalásával.
Ezt a tervet 1540 õszétõl a szultán folyamatos színleléssel igyekezett valóra váltani.

A János király végakarata szerint hozzá érkezõ magyar követek kérésére 1540 októberében elfogadta atyja örökösének a csecsemõ János Zsigmondot, s évi 25 ezer aranyforint adó ellenében átengedte neki néhai János király országrészét. Egyidejûleg kilátásba helyezte, hogy hadsereget küld Magyarországra az új uralkodó érdekeinek védelmére. Szavait azzal nyomatékosította, hogy felszólította a lengyel királyt János Zsigmond támogatására, s Magyarországon és Erdélyben keményen fellépett a Szapolyai-párt megosztására törekvõ politikusokkal szemben (így például foglyul ejtette azt a Maylád Istvánt, aki az ország testérõl leválasztott Erdély élén „román” típusú vazallus uralkodó szeretett volna lenni).

A következõ év nyarán személyesen vezette hadait Magyarországra, és még a felvonulás közben is azt hangoztatta, hogy célja az új király uralmának biztosítása. Török segédcsapatokat küldött a Ferdinánd serege által körülzárt, és a Szapolyai párt vezérei, Fráter György és Török Bálint irányításával védelmezett Buda felmentésére. A szövetséges erõk 1541. augusztus 21-23 között a Gellérthegy körül vívott véres ütközetben tönkreverték és megfutamították az ostromló csapatokat.

Mire augusztus 26-án Szulejmán Buda alá ért, már semmi tennivalója nem akadt, és nyugodtan eljátszhatta a város felszabadítójának szerepét. Táborát Óbudán ütötte fel, és úgy tett, mint aki Bécs ellen készülõdik. Pedig ekkor már jó egy hete papírra vetették azokat az elgondolásokat, amelyek szerint a török csapatok elfoglalják a fõvárost és az ország több más, fontos központját (ezzel biztosítják a középsõ és a keleti országrész, benne Erdély török birtoklását), a Szapolyai-párt vezéreit pedig kivétel nélkül elfogják.

Az óbudai tanácskozásokon azonban a szultán megváltoztatta a terv néhány pontját. A fõemberek közül beérte a legveszélyesebbnek tartott Török Bálint kiiktatásával (aki immár harmadszor is lényeges szerepet kapott Szulejmán augusztus huszonkilencedikéiben!), és úgy döntött, hogy átmeneti idõre Erdélyt János Zsigmond (valójában gyámja, Fráter György), a Temesközt pedig Petrovics Péter, Szapolyai egykori bizalmasának gondjaira bízza (mindaddig, amíg Béccsel nem végez). Idõközben (augusztus 28-án) felüzent a várban tartózkodó Izabella özvegy királynénak, hogy küldje el hozzá a kis királyfit, mert látni akarja.

A tisztelgõ látogatás alkalmával a királyi gyermeket kísérõ magyar tanácsurakat a Gárdonyi regényébõl jól ismert módon lefogták, s közben a janicsárok és a testõrség alakulatai, mintha csak a várat nézegetni jöttek volna, alattomban megszállták Budát. A főurak utóbb – Török Bálint kivételével, aki az isztambuli Héttoronyban végezte be életét – kiszabadultak, de a magyar székvárosból török tartományi székhely lett, a magyarországi török hódoltság fõvárosa száznegyvenöt éven át.

Noha írott forrás nem szól róla, az elmondottak fényében nem lehet kétséges, hogy Szulejmán tudatosan idõzítette augusztus 29-re a nagy cselt. Bár a muszlimok másféle idõszámítást, másféle naptárt használnak, a török államigazgatásban nemcsak ismerték, hanem részlegesen használták is a keresztény idõszámítás egyes elemeit. Az adózás és a hadakozás például sok szállal kapcsolódott Szent György és Szent Demeter napjához. Keresztelõ Szent János feje vételének napja, amely éppen augusztus 29-re esett, szintén nem volt ismeretlen számukra. Ezt a keresztény szentet a muszlimok is nagy tiszteletben tartották, sírját mindmáig megõrizték a damaszkuszi omajjád nagymecsetben, amelyet a neki szentelt templomból alakítottak át.

 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A törökök szerencsenapja: augusztus 29.

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. tavasz különszám: 18 festmény, amit imádunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra