Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Auschwitzcal hirdette magát egy észt gázcég

2012. augusztus 27. 14:34

Nagy botrányt kavart az egyik észtországi gázipari cég azzal, hogy honlapján Auschwitzcal és a bejárati kapu felett látható cinikus felirattal, az „Arbeit macht frei”-jel („A munka szabaddá tesz”) hirdette magát.

<

Az auscwitzi kapu mellett az észtországi gázcég honlapján a következő felirat volt olvasható: „Gázfűtés – rugalmas, kényelmes, hatékony”.

A hirdetést augusztus 23-án, a totalitárius diktatúrák európai emléknapján lecserélték, s az alábbi kísérőszöveget írták hozzá: „Ha a korábbi kép bármilyen kellemetlenséget okozott volna, kérjük, fogadják őszinte bocsánatkérésünket”.

Az auschwitzi képet személyesen a Gasterm vezérigazgatója, Sven Linros készítette – olvasható az észt Eesti Päevaleht című lapban. Linros úgy fogalmazott, hogy a történelmi helyet egy más nézőpontból szerette volna megmutatni, s elmondta azt is, hogy amikor az auschwitzi koncentrációs táborban járt, meglepődve vette tudomásul, hogy a gázt itt is használták.

A cégvezető bocsánatát fejezte ki az eset miatt, s leszögezte, hogy a leghatározottabban elítéli az emberiség elleni bűncselekményeket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Auschwitzcal hirdette magát egy észt gázcég

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra