Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A történelem híres lakomái

2012. augusztus 27. 16:33

<

New York-i bifsztek

Az ún. „beefsteak banquet” alkalmak New York munkásosztályához köthetők az 1800-as évek közepéből. Az ünnepi étkezéseket általában valamely politikus népszerűsítése végett tartották. A Demokrata Párt szervezete, a Tammany Hall rendszeresen szervezett efféle „bifsztek-partikat”, amely népszerűségének és egyben anyagi forrásainak is tökéletes fokmérőjévé vált, hiszen ha a pártnak nem állt jól szénája, a lakomák is megcsappantak.

A korai bifsztek vacsorák nyugodt hangulatban valamely pincében vagy bérelhető helyiségben zajlottak, ahol a szinte kizárólag férfi vendégek ládákon ülve, kézzel fogyasztották el a húsétkeket. Ezeken az éjjeleken az evés-ivásé volt a főszerep, amely gyakran történetek mesélésébe, éneklésbe vagy táncolásba csapott át.

Az 1930-as évekre felélénkült a hagyomány, s két stílus versengett egymással az eredeti bifsztek lakomák méltó utódjának címéért. 1939-ben Joseph Mitchell újságíró a New Yorkban elfoglalt földrajzi helyzetük alapján keleti és nyugati oldalra csoportosította a rivalizálókat. A húst előnyben részesítő „East Side”-iak főként a munkásosztályt és a bevándorlók tömegeit tudhatták soraik között, s központjuk Manhattanben a First Avenue és a 19. utca környékére volt tehető. Az Eleventh Avenue és a 23. utcán székel” „West Side” a húsokat még kézzel evő, de főként a magasabb társadalmi osztályokat tömörítő tagjainak tányérján időnként már a zöldségek is megjelentek.

Az első világháborút követően a tradíció némiképp megváltozott, hiszen a nők választójoguk elnyerése után szintén potenciális célponttá lettek a politikusok számára, így a hagyományos „csak férfiaknak” felfogás háttérbe szorult. Joseph Mitchell írása szerint a bifsztek vacsorák többé már nem csupán a férfiak „mocskos” ügye volt.

A 20. század második felére az évszázados szokások eltűntek New Yorkból, azonban a New Jersey állambeli Bergen és Passaic megyékben mind a mai napig tovább élnek, igaz a hús mellett már a tészta- és a salátaételek is állandó helyet kapnak az asztalokon.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	A történelem híres lakomái

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra