50 éve volt a Charles de Gaulle elleni merénylet

2012. augusztus 22. 10:13 MTI

Algéria 1830-ban lett francia gyarmat, ahol a huszadik század közepén már egymilliónál több, "feketelábúnak" nevezett francia telepes élt, akik a gazdasági és politikai életet uralták az észak-afrikai országban. A mintegy hatmillió algériai egyenlőséget, francia állampolgárságot, politikai képviseletet követelő megmozdulásait a gyarmatosítók erővel verték le. Az algériai Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) 1954-ben fegyveres harcba kezdett, válaszul Párizs félmillió francia katonát vezényelt a tengerentúlra. Miután négy évi kegyetlen, véres háború sem hozott eredményt, a szavakban még mindig hajthatatlan párizsi kormány titkos tárgyalásokat kezdett a felkelőkkel. Ahogy ezek híre kiszivárgott, a feketelábúak 1958 májusában puccsot hajtottak végre Algériában, Párizsban pedig több mint egy évtized után ismét de Gaulle tábornok került hatalomra.

Kezdetben de Gaulle is az erő nyelvén beszélt, de négy sikertelen katonai offenzíva után belátta, hogy Algéria függetlenné válását immár nem lehet megakadályozni. 1960 nyarán ő is tárgyalásokat kezdett az ideiglenes algériai kormánnyal, s az 1961 januári népszavazáson a franciák többsége igent mondott az algériai önrendelkezésre. A francia kormány az 1962. március 18-án megkötött eviani megállapodásokban elismerte Algéria függetlenségét, amit 1962. július 1-jén népszavazás szentesített.

A "feketelábúak" árulással vádolták az elnököt, s titkos hadsereget (OAS) állítottak fel Pierre Lagaillarde és Raoul Salan tábornok vezetésével. Az OAS az FLN és a francia állam ellen is harcolt: merényletekkel, robbantásokkal, szabotázsakciókkal akarta meggátolni a gyarmat függetlenné válását. Áldozataik között magas rangú francia kormánytisztviselők éppúgy szerepeltek, mint "kollaborációval" vádolt egyszerű emberek. A fő célpont azonban de Gaulle volt, akinek meggyilkolására több kísérletet tettek, s a sikerhez legközelebb 1962. augusztus 22-én jutottak.

A támadást Jean-Marie Bastien-Thiry repülőmérnök alezredes vezetésével készítették elő: Bastien-Thiry korábban de Gaulle híve volt, azonban a tábornok Algéria-politikájának megváltozása után annak esküdt ellensége lett. A 12 főből álló OAS-egység (amelynek három magyar tagja is volt) Párizs Petit-Clamart nevű külvárosában, az esti szürkületben nyitott tüzet az Avenue de la Libération sugárúton az Orly repülőtérre tartó elnöki konvojra.

Mint a későbbi vizsgálat kiderítette, a gépfegyverekből 220 lövést adtak le, ezek leterítették az elnök két motorkerékpáros testőrét, s 14 golyó eltalálta a de Gaulle-t szállító fekete, páncélozott Citroent. A jármű hátsó szélvédője betört, mind a négy gumija kidurrant, a sofőr azonban a kiváló felfüggesztési rendszernek köszönhetően úrrá lett a megfaroló kocsin és gázt adva elszáguldott a helyszínről. De Gaulle és felesége a csodával határos módon sértetlenül úszta meg a merényletet. A tábornok később, 1969-ben hálája jeléül megakadályozta, hogy a nehézségekkel küzdő Citroent felvásárolja az olasz Fiat.

Bastien-Thiryt letartóztatták, és 1963 januárjában két társával együtt katonai bíróság elé állították, s az ítélet mindhármuk esetében halál volt. De Gaulle a lövéseket leadó két vádlott esetében ezt börtönbüntetésre változtatta, a merényletet kitervelő és megszervező Bastien-Thiry esetében viszont nem gyakorolt kegyelmet, bár a tárgyalás előtt még azt mondta: húsz év börtön elég lesz az "idiótának", akit öt év után szabadon bocsáthatnak.

Véleménye állítólag azután változott meg, hogy kiderült: Bastien Thiry ártatlan civilek (köztük az elnök felesége) megölésére is engedélyt adott, a tárgyaláson sértegette de Gaulle-t, s ami a tábornok szemében a legnagyobb vétek volt: ő maga nem vett részt az akcióban, nem kockáztatta az életét. A halálos ítéletet 1963. március 11-én hajtották végre, Bastien-Thiry volt az utolsó francia, aki kivégzőosztag előtt fejezte be életét. Ekkor már az OAS sem jelentett veszélyt: vezetőit letartóztatták vagy kivégezték, s a szervezet gyakorlatilag megszűnt létezni.

A de Gaulle elleni merénylet inspirálta az angol Frederick Forsyth A Sakál napja című, többször is megfilmesített regényét. Ez a könyv volt a hetvenes évek leghírhedtebb terroristája, Carlos kedvenc olvasmánya is, a bulvársajtó ezért ragasztotta rá a Sakál nevet.