Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Piacok a történelemben

2012. augusztus 16. 18:26

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Politikatudományi és Szociológiai Intézete, a Hajnal István Kör - Társadalomtörténeti Egyesület, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár „Piacok a társadalomban és a történelemben” címmel háromnapos konferenciát rendez.

<

A 2012. augusztus 23-a és 25-e között, a Debreceni Egyetem Főépületében megrendezésre kerülő reprezentatív tudományos tanácskozás plenáris ülésén Madarász Aladár az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa „Eszmék és téveszmék a piacról”, Halmos Károly az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének egyetemi docense „Vásár, piac, kereskedelem” és Laki Mihály az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos tanácsadója „Piacfejlődés a szocializmus után” címmel tart nyitó előadást.

Ezt követően a konferencia hat szekciójában közel 70 előadás hangzik majd, a résztvevők között a hazai társadalomtudomány jeles képviselői mellett felvidéki és erdélyi kutatók is szerepelnek. Az előadások témaköre meglehetősen széles, a piac valamennyi társadalmi, gazdasági és történeti kérdését érintik.

A rendezvény megszervezését a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Kulturális Alap, a Debreceni Egyetem és a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata támogatta. A konferencia részletes programja elérhető a www.polsocint.unideb.hu és a www.hajnalkor.hu oldalakon.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Piacok a történelemben

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra