Így mulat egy flamand úr
2012. július 27. 17:13 Romek Dóra
Az újév hatodik napját a Háromkirályok és a Vízkereszt ünnepeként tartjuk számon. Ez azonban nem mindig volt így, ugyanis ezen a napon Jézus születése napját is ünnepelték, ahogyan azt a keleti egyházban ma is teszik. Mivel az első követők számára nem volt fontos Jézus születésének éve és napja, az evangéliumok által említett különböző történelmi események tág teret adnak az utólagos találgatásoknak és eltérő véleményeknek.
Ma úgy gondoljuk, hogy Jézus nagy valószínűséggel időszámításunk előtt két évvel született. Az év mellett azonban a nap is kérdéses. Az egyház már a korai századokban megünnepelte Isten ember képében való megjelenését, méghozzá január 6-án. Ezen a napon Epifánia néven ünnepi lakomát tartottak. Az elnevezés – ami megjelenést, jelenlétet jelent – egyszerre utal Jézus születésére, mint Isten fizikai megtestesülésére, illetve a Jézus megkeresztelésekor leszálló galambra, mint a Szentlélek fizikai megjelenésére. Amikor 350-ben I. Gyula pápa Jézus születésének napját december 25-re tette, akkor ez a bizonyos ünnepi lakoma is áttevődött erre a napra, az ünneplés pedig egészen január 6-ig, tizenkét napon keresztül tartott.
Ugyanerre az időszakra – a téli napfordulóra és az azt követő napokra – esett néhány pogány ünnep is. Alexandriában és környékén január 6-án ünnepelték a pogány Aion isten születését, akinek anyja szűz volt, és akinek megszületésekor egy csillag emelkedett fel az égbe. Rómában pedig az év legrövidebb napján – amely a Julianus-féle naptár szerint december 24-re esett – ünnepelték a nap visszatérését az ősi pogány napisten, Mithrász fesztiválja keretében.
Flandriában, ahogy Európában több katolikus országban is, a tizenkét karácsonyi éjszaka ünnepe kiváló alkalom volt arra, hogy családok – beleértve a kiskorú gyerekeket is –, rokonok, barátok, inasok együtt egyenek, igyanak, szórakozzanak. A tizenkettedik estét a „babkirály lakomájának” is nevezték. A tradíció szerint Antwerpenben ilyenkor sorsot húztak, így jelölték ki a lakoma különböző szereplőit. Mindig volt egy király, egy királynő, egy énekes-zenész, egy udvarmester, a többiek voltak a vendégek. A király, akit a sorshúzás után háromszor emeltek a levegőbe, ünnepélyesen körbejárta a házat, krétával kereszteket rajzolt a padlóra és a szemöldökgerendára, hogy ezzel távol tartsa a gonosz szellemeket.
Egyes helyeken ezeket a cédulákat süteménybe rejtett bab vagy pénzérme helyettesítette – aki megtalálta az elrejtett „kincset” a süteményben, az lett a tizenkettedik éjszaka királya és ő választhatta ki „udvartartását.” Az erre a lakomára készített süteményből azonban nem csak a vendégek részére szeltek, hanem rendszerint kapott egy szeletet Jézus, Mária és a három napkeleti bölcs is, akik az akkori hit szerint a betegségek, a rossz idő és a gonosz ellen is megvédték a ház népét. Szokás volt az is, hogy ezen a tizenkettedik karácsonyi éjszakán a kéményen keresztül kémlelték az eget, és ahány csillagot találtak, annyi pohár bort kellett elfogyasztani.
Romek Dóra teljes cikke a Múlt-kor 2012. nyári számában
Támogasd a 
szerkesztőségét!
