Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A Csatáry-ügy hiteles története

2012. július 25. 14:12

Sokkal több tanúvallomás áll rendelkezésre a Csatáry-ügyben a Képíró-perhez képest, de újabb információk már nem valószínű, hogy előkerülnek a múlt héten őrizetbe vett 97 éves férfi kassai ténykedéséről - mondta el Gellért Ádám nemzetközi büntetőjogász a Holokauszt Emlékközpontban tartott sajtótájékoztatón.

<

Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója bevezető előadásában leszögezte: céljuk nem az ítélkezés vagy a felmentés, hiteles dokumentációt kívánnak bemutatni Csatáry László második világháborús tevékenységéről. Sok téves információ kavarog a sajtóban, ezzel a kérdéssel pedig az utóbbi évtizedekben nem foglalkozott senki.

Csősz László történész rövid, az 1944-es magyarországi deportálásokat boncolgató előadásában elmondta: a magyarországi holokauszt világtörténelmi jelentőségét elsősorban az időzítése adja. Erre ugyanis 1944-ben, a holokauszt végén került sor. A Holokauszt Emlékközpont kutatója rámutatott: Adolf Eichmann semmire sem ment volna a magyar közigazgatás kollaborációja nélkül, számos magyar politikus számára régóta dédelgetett terv volt a zsidóság eltávolítása. A belügyminisztérium a legelszántabb antiszemiták kezébe került, példátlan gyorsasággal zajlottak az események, mindössze 56 nap telt el a megszállástól a zsidók megjelöléséig és összegyűjtéséig, s újabb 56 nap leforgása alatt deportálták a vidéki magyar zsidóságot.

Gellért Ádám nemzetközi büntetőjogász, a Holokauszt Emlékközpont külsős kutatója a téma legújabb kutatásainak eredményét összegezte. Több ezer, a kassai gettóról és a téglagyárokról szóló oldalnyi iratot sikerült feltárni. A szakértő figyelmeztetett: a sajtóban több információ is tévesen jelent meg a deportáltak számáról; a Kassáról Auschwitzba küldött zsidók számáról a sajtóban leggyakrabban előforduló szám 15707 fő – ezt azonban korabeli MÁV-dolgozók állították össze, ő 11839-re teszi az összesen négy transzportban (az első 1944. május 15-én, az utolsó június 2-án indult) deportáltak számát, amiből 7833-an Kassáról, 4006 fő pedig Abaúj-Torna megyéből érkezett.

A városi gettó 1944. április 21. és május közepe között állt fenn, míg a téglagyárakban április 25-től kezdték az embereket összetömöríteni. A téglagyárban összesen 12 ezren dolgoztak körülbelül másfél hónapon keresztül, ezen idő alatt összesen 31 halálesetről tudni. A deportálásokat végrehajtó kassai hatósági szervek élén egy hármas bizottság állt. Dr. Horváth György volt a kassai rendőrkapitányság vezetője, mellette volt Sárváry Jenő csendőr ezredes és Schmidtziffen százados (SS-Hauptsturmführer). Csatáry László ennek a hierarchiának – mint rendőr segédfogalmazó – állt az utolsó előtti lépcsőjén.

Csatáry László tevékenységéről nagy iratanyag áll rendelkezésre, aláírásával több száz ilyen dokumentum maradt fenn. A sajtótájékoztatón egyébként több olyan dokumentumot is bemutattak, amelyen Csatáry László aláírása alatt a "gettóparancsnok" titulus szerepel. Ellene összesen 17 tanú vallott, a vallomásokat pedig az ügyészség is megvizsgálta, s a gyanúsítás is ezeken alapszik. Csatáry két-három hétig volt a gettó parancsnoka, majd a téglagyárba került, amelynek vezetőségében állandó fluktuáció volt. Szigorú, kegyetlen, szadisztikus emberként írják le Csatáryt, aki kínzásra adott utasításokat, s nem engedett szellőző réseket vágatni a marhavagonokban.

Két különböző tanúvallomás is azt állítja, hogy a bevagonírozást illetve a szelektálást is Csatáry intézte. Gellért Ádám elmondta: több új információ valószínűleg nem kerül elő sem a kassai levéltárakból, sem pedig Budapestről. Kérdésre válaszolva rámutatott, hogy sokkal több (de minőségileg nem biztos, hogy jobb) tanúvallomás van a Képíró-perhez képest – Képíró Sándor csendőr százados ellen mindössze egyetlen tanúvallomás alapján emeltek háborús bűncselekmény elkövetése miatt vádat –, ezért a Csatáry-ügy sokkal megalapozottabb, ráadásul a férfinak sokkal nagyobb a felelőssége, mint amivel gyanúsítják.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	A Csatáry-ügy hiteles története

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra