Hogyan látták a perzsák Nagy Sándort?

2012. július 17. 13:43

Ha valaki ellátogat Perszepolisz, a perzsa Akhaimendia birodalom egykori központjának romjához, három ténnyel szembesülhet: a várost I. (Nagy) Dareiosz (i.e. 550-486) építette, fia, I. Xerxész (i.e.519-465) virágoztatta fel és egy másik nagy formátumú hódító, Alexandrosz rombolta le.

Ez a másik ember nem más, mint III. Alexandrosz makedón király, azaz Nagy Sándor, aki a nyugati kultúrkörben mint a perzsa birodalom meghódítója és a történelem egyik legnagyszerűbb katonai stratégája jelenik meg. Természetesen kevésbé hízelgően nyilatkoznak róla a perzsák, akiknek szakrális fővárosukat, Perszepoliszt Nagy Sándor földig rombolta, nem titkoltan bosszúból, amiért Xerxész felégette az Akropoliszt.

A perzsák azért is elítélik a makedón királyt, amiért Nagy Sándor bátorította csapatait a birodalom kulturális és vallási helyszíneinek feldúlására; az iszlám térhódítása előtti régi iráni vallás, a zoroasztrizmus emlékei komoly károkat szenvedtek, a templomokat lerombolták, a szimbólumokat elpusztították.

A görög nyelv és kultúra hatására egy olyan történelmi narratíva kezdett kibontakozni a nyugati irodalomban, amely úgy tálalta Nagy Sándor kétségkívül sikeres, de véres hódításait, hogy ez volt az egyik legelső olyan kereszthadjárat, amely kultúrát és civilizációt vitt a barbár Keletre.

Tény azonban, hogy a perzsa birodalmat nem civilizációs kényszerből, hanem mérete miatt "kellett" meghódítani. A Perzsa Birodalom volt Sándor korában a Föld legnagyobb területű hatalma: magában egyesítette Egyiptomot, Szíria és Palesztina vidékét, Kis-Ázsia nagy részét, Mezopotámiát és a tágabban értelmezett iráni területeket egészen az indiai határig. Nagy Sándor csodálattal tekintett a meghódításra váró birodalomra, a görögök azonban már jóval korábban dicshimnuszokat zengtek a birodalomról; például az athéni katona-történetíró, Xenophón, aki győzelmi énekbe foglalta Nagy Kürosz nevét.

A két perzsa hódító, Dareiosz és Xerxész veresége sem tántorította el a görögöket attól, hogy felkeressék a perzsa udvart. A leghíresebb közülük Themisztoklész volt, aki Marathónnál harcolt Dareiosz hadserege ellen, s ő volt a Xerxész elleni szalamiszi győzelem idején az egyesített görög flotta parancsnoka. Miután Athénban nemkívánatos személy lett, Perzsiába vonult száműzetésbe, ahol bizalmi állást kapott, a birodalom egyik tartományának kormányzója lett.

Jóllehet Nagy Sándort vakmerő, gyarló pusztítóként karakterizálták a perzsák, a makedón uralkodó némi tisztelet azért megőrzött a legyőzöttek felé. Nagy Sándor sajnálatát fejezte ki a hódítással járó pusztítás miatt, s mikor a Perszepolisztól északra található Paszargadnál járt, megparancsolta katonáinak, hogy állítsák helyre a többek között Nagy Kürosz földi maradványait is őrző királysírokat.

Ali Ansari Irán-szakértő szerint, ha Nagy Sándor továbbélt volna, minden bizonnyal többet tett volna Perzsia újjáépítése érdekében. Később a perzsák is megbékéltek az egykoron rettegett hódítóval, aki csak egy lett a nemzeti történelem „démonai” közül. Az 1010 körül íródott nagy iráni eposz, a Shahnameh például egy egész fejezetet szentel Sándornak, aki a műben Daraaye Darab perzsa király és Fülöp római király lányának gyermekeként jelenik meg.