Reform KGST szinten
2012. június 13. 09:42
A Karádi-kritika
Az első politikai jelentőségű elemzést a KGST-n belüli viszonyokról az MSZMP Gazdasági Mechanizmus Bizottság Export-import, Devizagazdálkodás Munkacsoport állította össze 1965 májusára. A munkacsoportot Karádi Gyula vezette, 18 tagja volt, köztük Ausch Sándor, Fekete János, Szita János. A külkereskedelem és a devizagazdálkodás mechanizmusának kritikai elemzése címet viselő anyag egyik fejezete a szocialista országokhoz fűződő kereskedelmi kapcsolatoknak ugyan nem átfogó, de azért kritikai elemzését végezte el.
Az anyag azzal indított, hogy a „táboron" belül nem az arányosság, hanem az aránytalanság jellemzik a kereskedelmi kapcsolatokat. Ezen a központi tervutasítások „tábor" szintű bevezetése sem segítene, mert az arányosság megteremtéséhez hatalmas beruházási összegekre lenne szükség, de mind a vállalati szféra, mind az egyes államok ellenérdekeltsége is igen nagy. „A „nemzetközi tervszerűség" - fogalmaz az anyag -, a hatékony nemzetközi munkamegosztás tehát csak az értékkategóriák, az ármechanizmusok és más, megfelelő kompenzációt biztosító mechanizmusok fokozottabb felhasználásával lenne biztosítható. Ilyen mechanizmusok azonban a szocialista világgazdaságban nem működnek."
Ebben a világban a tervutasításoknak a kereskedelmi megállapodásokban a kétoldalú kötelező kontingensek felelnek meg, vagyis visszalépés történik a naturális termékcsere felé. Ez biztonságot ad, de nem előnyös, mert elmaradottságot konzervál. Az árak mesterségesek, így a kapcsolatok előnyei nem mérhetőek. Ez az állapot rendszeres éles súrlódásokhoz vezet. A szakosítás nehézkes, drága, ezért senki nem kompenzálja a termelőt, így a vállalatok, a külkereskedelmiek is obstruálják az ilyen kezdeményezéseket. A műszaki-tudományos együttműködés eredményei a Szovjetuniónak köszönhetők, mert önzetlenül adja át szellemi termékeit szövetségeseinek. A korszerűsítés bevezetésében azonban nem igazán érdekeltek a vállalatok, a műszaki újítások átadásában meg végképp nem, mivel azokért nem kapnak semmit cserébe. Az elemzés anélkül, hogy javaslatokat tenne, leszögezi, hogy ezt a mechanizmust nem szabad merev adottságnak tekinteni, mert a gazdaságirányítás reformjának kibontakozásával ez a terület is átalakulhat.
Időközben folyt az új gazdasági mechanizmus bevezetésének előkészítése. Ez nem kerülhette meg a külgazdasági környezethez, nevezetesen a „KGST-piachoz" való viszony kérdését. A „Karádi-bizottság" 1966 januárjára olyan gyakorlati javaslatot készített, amely a nemzetközi tervutasításos szisztéma tartós fennmaradásával számolva arra tett kísérletet, hogyan lehet a hazai reform bevezetését követően a tervutasításos külkapcsolatok negatív hatását kivédeni. Ha ugyanis az államközi szerződéseket továbbra is központi tervutasításokkal közvetítik a vállalatok felé, akkor azok követelésekkel lépnek fel, ami nem korlátozható a külkereskedelmi, vagy az export cikket közvetlenül gyártó vállalatokra, hanem azok beszállítói, partnereire is kiterjedhetnek.
Tekintettel arra, hogy a szocialista országokkal bonyolított külkereskedelmi forgalom az összes külkereskedelem 70%-át (a nemzeti jövedelem egyötödét) adta, ez alapjában megbontaná az új irányítási rendszert. Mit lehet tenni? Be kell vezetni egy csak a szocialista relációra érvényes külkereskedelmi árfolyamot, amely érdekeltté teszi a vállalatokat a szocialista országokkal való kereskedésben. Ezt érvényesíteni kell az 1966. január 1-én életbe lépő külkereskedelmi árakban és az 1968. január 1-én életbe lépő termelői árakban is. Ez a megoldás ugyanakkor ellenérdekeltté teheti a vállalatokat a tőkés exportra orientált termelésben, bár itt más közgazdasági eszközök is rendelkezésre álltak, mint a hitel, a kamatpolitika, az exporttámogatás, a jövedelem elvonás, stb.
Ezzel ugyan a bizottság megtalálta a nem tervutasításokkal való irányítás technikáját, de a mesterséges árak fenntartása és tetszőleges, vagy alkuk révén való változtatása az alapproblémát nem küszöbölte ki. (Csehszlovákiában ugyanebben az időben a valuta-bónusz rendszer bevezetésével kísérleteztek: a termelő vállalatok az általuk elért devizabevételek egy előre meghatározott százalékát saját importjukra használhatták fel. Mind a külkereskedelmi, mind a termelő vállalat fő exportmutatójává a devizakoronában elért bevételt tették. Ugyanakkor igyekeztek az import és a belföldi nagykereskedelmi árakat közelíteni egymáshoz. Jugoszláviában sem tudták az export-import rendszert teljesen liberalizálni, mert az az arányok felborulásához vezetett, így rendszeresen visszatértek az exporthoz kötött import korláthoz, ugyanakkor sokkal több és nemcsak külkereskedelmi, hanem termelő vállalat is lehetőséget kapott a külfölddel való kereskedésre. Itt több bank nagyobb hitellehetőséget is kínált.)
Az áprilisi szakértői anyag talán éppen ezért tért már ki a nemzetközi rendszer óvatos megváltoztatásának követelményére is. Mi az, amire lehetőség kínálkozik? A vállalatok kívánságainak figyelembe vétele a szerződések előkészítésekor, nem kötelező, hanem keret- vagy szabadkontingensek megállapítása, amit aztán a vállalatok töltenek meg tartalommal. Az ármegállapítást is egyre inkább vállalatokra kell bízni. Meg kell próbálkozni bilaterális hitelrendszer kiépítésével. Az előterjesztés a vállalati mozgástér bővülésére további ötletekkel is előállt abban reménykedve, hogy 1970 után, más országok reformjának eredményeként a játéktér tágulni fog. Ezek a javaslatok meggyőzővé tették, hogy a Magyarország számára oly fontos külkereskedelemben a KGST reform esetleg segítheti a belső reform eredményességét.
Feitl István teljes cikke a hozzátartozó forrásokkal az ArchívNet oldalán
Támogasd a 
szerkesztőségét!
