Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Titkos Budapest: bunkerek, óvóhelyek, kínzókamrák

2012. június 7. 16:05

<

A Rákosi-bunker

A Rákosi-bunkerről szóló szócikk megírásával a történészpáros az objektum körüli, az utóbbi időben megszaporodó mítoszokat kívánta eloszlatni. A H alakú bunker 45 méter mélyen helyezkedik el, nagyjából az egykori párthivatali tömb alatt, a Szabadság-tér és a Kossuth-tér között. Építését a kettes metróvonaléval egy időben, 1952-ben kezdték meg. A tíztonnás rombolóbombáknak is ellenálló bunker a pártállami vezetés tagjainak nyújtott volna védelmet egy esetleges atomháború idején, és az idetelepülő 2450 fős stáb innen irányította volna a főváros és az ország életét. Az eredeti tervektől eltérően az objektum elsősorban a Nehézipari Minisztérium és más hivatalok tömegmegóvó helye lett. A körülbelül 3500-3800 négyzetméter alapterületű, 2200 ember befogadására alkalmas bunker építését 1962-1963 között fejezték be, a mai árakon körülbelül hat-nyolc milliárd forintos költségből. A bunkert sohasem használták, de a hetvenes évek közepéig használatban volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Titkos Budapest: bunkerek, óvóhelyek, kínzókamrák

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra