A vérvétel fájdalmas története
2012. június 4. 10:33
A véradás ókori gyakorlata szív- és érrendszeri előnyökkel járt az anyagcserezavartól szenvedő, elhízott emberek számára – olvasható a BMC Medicine című folyóiratban közölt tanulmányban. Maga a művelet azonban korántsem volt fájdalommentes.
Ha az ókorban egy migrénnel küszködő egyiptomi vagy egy láztól szenvedő görög polgár orvoshoz fordult, a legelső dolog, ami megtörtént vele, az a vérvétel volt. A művelet – jobb eszköz híján – szikével vagy éles fadarabbal történt. A vérvétel Egyiptomból ered, onnan vették át a görögök, ahol az orvosok, így az i.e. 3. században élt Erasistratus, még úgy gondolták, hogy az összes betegség oka a bővérűség. Az i.sz. 2. század neves római orvosa, Galénosz már úgy vélekedett, hogy a jó egészségi állapothoz a négy testnedv (vér, nyálka, sárga és fekete epe) tökéletes egyensúlya kell. Írásainak és tanításának köszönhetően a vérvétel gyakorlata előbb a Római Birodalom területén terjedt el, majd Indiában és az arab világban is meghonosodott.
A középkori Európában a pestistől kezdve a himlőn és az epilepszián át a vérrögökig mindent így próbáltak gyógyítani. Az orvosok az alkar vagy a nyak vénáiból illetve artériáiból vettek vért – 1163-ig akár a papok és a szerzetesek is, mígnem egy egyházi ediktum meg nem tiltotta. Részben a tiltó rendelkezésre adott válaszul a borbélyok széleskörű szolgáltatást kezdtek a hozzájuk forduló pácienseknek nyújtani, aminek egyik része – a foghúzás és akár az amputálás mellett – a vérvétel volt. A prekolumbán társadalmakban a véradás viszont teljesen más célokat szolgált. A maja papok és uralkodók kőeszközökkel szúrták ki nyelvüket, ajkukat, nemi szervüket és más testrészüket, hogy vérükkel adózzanak isteneik előtt. A vérveszteséggel ráadásul transzba eshettek, amely állapot képessé tette őket, hogy megpillanthassák elhunyt szeretteiket és isteneiket.
A különböző gyógyászati eszközök felfedezésének köszönhetően a 18. században már kevésbé volt fájdalmas a művelet. A történet szerint Marie-Antoinette francia királyné egészségi állapotára – mielőtt életet adott volna első gyermekének – is jó hatással volt a véradás. Nem volt azonban ilyen szerencsés George Washington amerikai elnök, aki 1799. december 13-án torokfájással ébredt, s több mint 2 liter vért adott kevesebb mint 16 óra leforgása alatt. Életét már nem tudták megmenteni, orvosai úgy vélték, hogy halálát vérbőség okozta.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
