Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Rekordárat várnak egy Miró-kép árverésén

2012. május 31. 13:44 MTI

Húszmillió fontos (7,5 milliárd forintos) rekordárat várnak a szakértők Joan Miró Peinture (Étoile Bleue) című festményének júniusi londoni árverésén - értesült a The Guardian brit napilap.

<

Az 1893-ban Barcelonában született katalán mester 1927-ben festett szürrealista képét életműve egyik kulcselemének tartják. A képen megjelenő szimbólumok későbbi munkáin is vissza-visszatérnek; az alkotás kék színvilága olyan művészekre gyakorolt hatást, mint Mark Rothko vagy Yves Klein. Ezt az intenzív kék színt Miró "álmai színeként" határozta meg - jegyezte meg a guardian.co.uk.

A Peinture (Étoile Bleue) 2007-ben fordult meg utoljára aukción, akkor 9,5 millió fontért kelt el Párizsban, és ezzel a legborsosabb áron megvásárolt Miró-festmény lett. Azóta új Miró-csúcs született: egy idei londoni árverésen 16,8 millió fontot fizettek ki 1925-ös Painting-Poem című művéért.

A Sotheby's vezető szakértője, Helena Newman szerint a június 19-én kalapács alá kerülő festmény pont az a kép, amelyre a nemzetközi gyűjtők foga fáj. "A Peinture (Étolie Bleue) Miró egyik legfontosabb képe, amely könnyedén emel hidat a figuratív és absztrakt művészet között. Az ebből a korszakból származó festményei abszolút modernek, időtállóak és univerzálisak" - szögezte le Newman.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Rekordárat várnak egy Miró-kép árverésén

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra