A magányos merénylők szelleme
2012. május 10. 17:39
Kétszáz évvel ezelőtt egy feldühödött merénylő lelőtte Spencer Perceval brit miniszterelnököt az angol parlament alsóházában. A gyilkos fellépése komoly kihívást jelentett, a biztonsági szolgálatok azóta is nehezen tudják kiszűrni a magányos tetteseket (lonely wolf).
A gyilkos a miniszter elé lépett, elállva annak útját. Ezután John Bellingham hirtelen kinyújtotta karját, a brit kormányfő mellkasához nyomta pisztolyát és meghúzta a ravaszt. A feldühödött kereskedő Bellingham áldozatának 1812. május 11-i halála volt az első és eddigi utolsó alkalom, hogy egy brit miniszterelnököt meggyilkoltak.
A gyilkosság lavinát indított el: a következő két évszázad magányos tettesei számára, akik saját véleményüknek pisztollyal szerettek volna érvényt szerezni, Bellingham fellépése követendő minta maradt. Abraham Lincolnon kívül négy amerikai elnök is merénylet áldozata lett. De később, a 20. század folyamán Jichák Rabin izraeli miniszterelnök, az indiai Mahatma Gandi, Martin Luther King emberjogi aktivista és Olaf Palme svéd miniszterelnök élete is egy felfegyverkezett magányos elkövető végzetes tette miatt rövidült meg.
Nem Perceval volt az első olyan nagy formátumú vezető, aki merénylő keze által halt meg, Julius Caesartól kezdve számos király és császár találkozott a halállal hasonló módon. Általában igaz, hogy a tettesek kezében ott volt az a kulcs, amelynek segítségével áldozatuk közelébe férkőzhettek: belső kör tagjai voltak.
S nem Perceval volt az első olyan vezető politikus sem, akinek életét pisztolygolyó oltotta ki. Moray grófja, Skócia kormányzója lehetett a történészek szerint az első államférfi, akinek lőfegyver okozta halálát 1570-ben. Azonban Perceval halála vízválasztó volt: a hátultöltés és a kovás technológia segítségével a 18-19. századtól a merénylet, mint „feladat” sokkal könnyebbé vált.
Ellentétben a római időkkel, amikor az összeesküvőknek elég közel kellett kerülniük áldozatukhoz, a puskával felszerelt, hűségesnek vélt testőrök jelenléte nem garantálta a teljes biztonságot. Bellingham, akárcsak Gavrilo Princip vagy John F. Kennedy merénylője, Lee Harvey Oswald a magányos merénylők korát hozta el.
„Bellingham eléggé nyughatatlan természetű volt. És megszállott” – állítja Andro Linklater történész, a Miért kellett meghalnia Spencer Percevalnak című könyv szerzője. „Tiszteletre vágyott, zavart elméjű volt, ám logikus. Ez egy nagyon modern személyiségtípus – furcsán hideg, megszállott, a világnézetének megszállottja” – tette hozzá.
Csakúgy, mint az egyszerű állampolgárok, akik megnyerték a jogot, hogy hallassák hangjukat az uralkodók előtt, a megzavarodott magányos tetteseknek is lehetőségük nyílt – a puska pontosságának köszönhetően – véleményük kinyilvánítására. Ahogyan a demokratikus választások lehetővé tették a felsőbb vezetőknek, hogy kiemelkedhessenek a tömegből, úgy a lőfegyver is egy ilyen furcsa kiemelkedési lehetőséget jelentett a merénylőknek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
