Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Jónás történetét ábrázolja a legkorábbi keresztény műalkotás

2012. április 24. 11:55

Egy jeruzsálemi sírban talált osszuáriumon lehet a kereszténység első képi ábrázolása. A csontházról készített fotókat elemző két izraeli tudós szerint az osszuáriumon látható jelek valójában stilizált betűk, amelyek Jónás nevét adják ki. A kutatók egy távirányítással működtetett robottal vizsgálták meg a sírt.

<

A Biblia szerint Jónást egy cet falta fel, „és volt Jónás a hal belsejében három napot és három éjjelt”. Jónás könyve egyike a Szentírás prófétai könyveinek, amely mind a zsidó, mind a keresztény kánonban a Kispróféták közé tartozik.

A sírhelyet – amely Kelet-Jeruzsálemben (Kelet-Talpiot), egy lakóépület alatt két méterre a földben van – 1981-ben tárták fel, de azonnal visszatemették, miután ortodox zsidók egy csoportja kikelt a feltárás ellen. Két évtizeddel később végül egy kutatócsoport engedélyt kapott arra, hogy belépjen az i.sz. 70-ra datált sírba.

A charlotte-i Észak-karolinai Egyetem kutatója, James Tabor és kollégái inkább a felszínen maradtak, s egy távirányítással működtetett robottal vizsgálták meg a sírt. A képekről írt elemzésük február végén, a The Bible and Interpretation című folyóiratban jelent meg, az izraeli kutatók által közölt fordítást azonban még nem publikálták.

Az egyik osszuáriumon egy felirat van, rajta „az isteni Jahve”, a másikon pedig egy hal, szájában egy figurával – ez lenne Jónás. Ha valóban jól értelmezik az ábrázolást, akkor ez lehet a keresztény művészet legkorábbi műalkotása – közölték a tudósok. Hasonló Jónás-ábrázolást már többet is találtak, a későbbi évszázadokban élt keresztény közösségek körében ugyanis igen gyakori volt ez a fajta kifejezésmód.

A hal szájában látható pálcika egy sorként is értelmezhető – jutott a következtetésre James Charlesworth, a Princeton Egyetem kutatója. A sor négy betűből áll, a „YONAH” pedig egyértelműen Jónásra utal, amit a kutatáshoz felkért két izraeli kutató is megerősített.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Jónás történetét ábrázolja a legkorábbi keresztény műalkotás

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra