Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Öt filmes mítosz a Titanicról

2012. április 15. 11:24

<

Smith kapitány halála

Keveset tudunk a kapitány utolsó óráiról, de Smith kapitányt az emlékezet hősként őrizte meg, annak ellenére, hogy láthatóan nem vette komolyan a jégről szóló figyelmeztetéseket, és nem rendelt el lassítást, miközben jeghegyet jelentettek a hajója közvetlen útjában.

„Tudta, hogy hány utassal és hány üres hellyel hagyták el az első mentőcsónakok a hajó oldalát, ő engedte meg, hogy a csak részben megtelt csónakok elhagyják a fedélzetet” – mondta az egyik kutató, Louden-Brown. Az első 65 férőhelyes hajó 27 embert vitt magával, de később sem fordultak vissza, hogy felvegyék a túlélőket.

„A történelem szerint Smith kapitány hősi halált halt. Szobrot is emeltek az emlékére. Történetek keringtek róla, amely szerint karjában egy gyermekkel úszik a fagyos vízben, de ezek sohasem történtek meg” – tette hozzá Louden-Brown. Smith kapitányt tartják felelősnek az összes hibáért. Nem adott ki általános érvényű parancsot a hajó elhagyására, ami azt eredményezte, hogy sok utas nem ismerte fel, mekkora veszélyben is van.

John Graves egyetért azzal a felvetéssel, hogy azon a végzetes éjszakán „Smith, úgy tűnik, eltűnt az éterben.” Úgy véli, hogy a kapitányon a trauma jelei mutatkoztak, amikor rájött, nincs elég mentőcsónak. „Lelkiállapotát jól illusztrálja az a tény, hogy az Olympic és a Titanic felépítését összekeverte. Az utóbbi sétafedélzete részben le volt zárva, mégis elrendelte, hogy innen kell a hajókba beszállni, nem pedig a tágas fedélközből.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Öt filmes mítosz a Titanicról

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra